Új titkok tárultak fel a Leány gyöngy fülbevalóval című festményről
2020. április 29. 13:10 MTI
Új ismereteket tárt fel Johannes Vermeer (1632-1675) holland festőről és munkamódszeréről világhírű festménye, a Leány gyöngy fülbevalóval című alkotás minden eddiginél kiterjedtebb tudományos kutatása.
Korábban
“Közelebb kerültünk a festményhez, mint korábban valaha” – mondta Martine Gosselink, a hágai Mauritshuis múzeum igazgatója kedden. Az intézmény virtuális sajtótájékoztatón mutatta be a kutatás eredményeit. Egy nemzetközi kutatócsoport 2018 márciusában a legújabb szkennerekkel és technológiákkal vizsgálta az 1665 és 1667 között készült alkotást. 1994 óta ez volt a kép második nagy volumenű vizsgálata.
A szakértők felfedezték, hogy Vermeer a lány mögé eredetileg egy zöld függönyt festett, mely azonban idővel eltűnt. Röntgensugarak segítségével láthatóvá váltak a lány szempillái is, melyek szabad szemmel nem észrevehetőek. A gyöngy fülbevaló pedig “illúzió” a múzeum szerint: lebeg, nincs akasztója, mely a fülhöz kapcsolná. A vizsgálatnak köszönhetően először sikerül részletesen leírni Vermeer színpalettáját is. A legnagyobb titokra azonban, hogy ki lehet a képen szereplő fiatal nő, egyelőre nem találtak választ a tudósok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap