Online olvasható a világ legrégibb, 1703 óta létező napilapja
2020. március 27. 16:48 MTI
Online elérhető a világ legrégibb, még mindig létező napilapja, a Wiennerisches Diarium. A lapot, mely ma már Wiener Zeitung néven jelenik meg, 1703. augusztus 8-án adták ki először.
Korábban
Az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) kutatói 2017-ben kezdték meg digitalizálását. Időközben a 18. századi kiadvány több mint 300 lapszámát rögzítették és tették online kereshetővé.
A 18. században összesen mintegy tízezer lapszám jelent meg, melyek közül Claudia Resch és Anna Mader-Kratky, az ÖAW szakértői vezetésével 300 lapszámot nemcsak digitalizáltak, hanem tudományos szempontból is elemeztek, feldolgoztak.
Az eredmény - mintegy hatezer oldalon nagyjából hárommillió szó - a Digitarium nevet viselő webes applikáción ingyenesen elérhető. Ott a kiadványokban az érdeklődők események, emberek és helyszínek alapján is indíthatnak kereséseket. A digitalizált szövegek pontossága a kutatók szerint nagyon magas, 99,7 százalékos, mivel a tartalmakat nem a hagyományos optikai jelfelismerő módszerrel rögzítették, hanem tanulásra képes szoftverrel, melyet az emberi szemet utánozva, sok korrekciós folyamatra megtanítva fejlesztettek ki.
A tudósok a 300 lapszám kiválasztásával a szoftver minőségét akarták felmérni, a többi lapszám digitalizálásáról a továbbiakban döntenek. A kutatók számára azonban ennek a nem teljes szöveggyűjteménynek is van haszna: elemezhető, hogyan változott az idők során a német nyelv és stílus a 18. században - fejtette ki Resch.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap