Felnégyelésre ítélték, végül „csak” lefejezték nézeteiért Morus Tamást
2020. február 7. 12:20 MTI
Morus Tamás (Sir Thomas More) angol filozófus, reneszánsz humanista, író, az ügyvédek védőszentje, a katolikus egyház mártírja és szentje 542 éve, 1478. február 7-én született. 1516-ban jelent meg leghíresebb műve, az Utópia (Seholsincs ország), amelyben egy elképzelt, ideális (bár számunkra ridegnek tűnő) társadalmi rendet írt le, ahol mindent az ész irányít.
Korábban
Sikeres ügyvéd fiaként Londonban született. Oxfordi és londoni tanulóévek után maga is ügyvéd lett 1501-ben, majd három évvel később a parlament tagjává választották, ahol szorgalmas és becsületes munkájával kivívta környezete elismerését.
Sokan fényes jövőt jósoltak neki. Vonzotta a papi pálya, végül mégis megnősült, három lányát és egy fiát a korban szokatlan módon komoly képzésben részesítette. Szerény és igénytelen ember volt, ha volt pénze, a szegények között osztotta szét.
Egyre komolyabb diplomáciai küldetéseket bíztak rá, VIII. Henrik 1509-es trónra lépése után a királyi tanács tagja, majd az alsóház elnöke lett. Az írásra is szakított időt, angol és latin nyelvű költeményei mellett megírta III. Richárd király történetét.
1516-ban jelent meg leghíresebb műve, az Utópia (Seholsincs ország), amelyben egy elképzelt, ideális (bár számunkra ridegnek tűnő) társadalmi rendet írt le, ahol mindent az ész irányít. A számos nyelvre lefordított mű lett az utópista irodalom alapműve.
VIII. Henrik 1522-ben beleszeretett udvarhölgyébe, Boleyn Annába és megpróbálta felbontatni házasságát a fiú utód szülésére képtelen Aragóniai Katalinnal. A válás nyélbe ütésétől vonakodó Wolsey lordkancellár helyére 1529-ben Morus került, aki eleinte támogatta a királyt.
Amikor azonban VIII. Henrik a pápa fennhatóságát is kezdte kétségbe vonni, a protestánsok ellen keményen fellépő Morus lemondott, vidéki birtokára vonult vissza s írásaiban a katolikus hitet védelmezte. Boleyn Anna koronázására meghívták, de nem ment el, vérig sértve ezzel az uralkodót.
1534-ben Morus nem volt hajlandó letenni az esküt az egyházi főhatalomról szóló törvényre, amely a pápa helyett az angol királyt nyilvánította az angliai egyház fejének.
Négy nappal később már a Tower rabja volt, fogságában lelki vigaszt nyújtó értekezéseket, imákat írt. Perében hiába fejtette ki, hogy világi uralkodó nem igényelhet vallási jogokat - az előre eldöntött ítélet felnégyelés volt, amit Henrik lefejezésre enyhített.
A börtöntől elgyengült férfit a vérpadra a hóhér segítette fel 1535. július 6-án, „lefelé már magam is lejövök” - mondta.
Testét elégették, levágott fejét egy hónapig közszemlére tették. A katolikus egyház 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatta, ünnepe június 22. 2000-ben II. János Pál pápa a kormányzók és politikusok védnökévé is nyilvánította.
Alakja számos irodalmi alkotás, film ihletője, talán a legismertebb az Egy ember az örökkévalóságnak. Az ezredfordulón beválasztották a brit történelem 100 leghíresebb személyisége közé, az őt kivégeztető VIII. Henrikkel együtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap