Jobb körülmények között került vissza korábbi helyére a Mona Lisa
2019. október 8. 13:16 MTI
Régi helyén, de jobb körülmények között csodálható meg hétfőtől a Mona Lisa, a párizsi Louvre leghíresebb kiállítási tárgya, amelyet a terem (Salle des États) felújítása miatt három hónapra egy másik helyiségbe - a Médicis Galériába - "száműztek" a múzeumon belül.
Korábban
A múzeum közlése szerint a Leonardo da Vinci kultikus remekművét bemutató terem felújítása és átalakítása nyomán a világ talán leghíresebb festménye jobb megvilágításban, jobban átlátható üvegfalon keresztül és jobb tájékoztató felirattal lesz megtekinthető.
A Salle des États falait éjkékre festették, hogy jobban kiemeljék a Giocondát és a teremben lévő többi remekművet. Gördülékenyebbé tették a látogatók áramlását is.
A Mona Lisa a múzeum leglátogatottabb termében van kiállítva, amelyet az elmúlt 15 évben nem újítottak fel, noha ezen idő alatt naponta több tízezer ember, a másfél évtized alatt több mint 100 millió látogató tekintette meg a képet, csúcsidőben a zsúfoltság miatt sokszor nem éppen kellemes körülmények között.
A Louvre a leglátogatottabb műkincsét 2005-ben költöztette a rendelkezésére álló legnagyobb és legvilágosabb terembe, amelyet négy évig alakítottak át a perui Lorenzo Piqueras tervei alapján.
A múzeum adatai szerint Leonardo da Vinci remekművét a múzeum látogatóinak 90 százaléka tekinti meg. Sok, távoli országból érkezett látogató nem is kíváncsi a Louvre egyéb kincseire - panaszolják a múzeumban.
A világ leglátogatottabb, évente több mint 10 millió érdeklődőt fogadó múzeumának célja az, hogy a látogatók minél folyamatosabban tekinthessék meg a műkincseket az egyre szigorúbb biztonsági előírások tiszteletben tartásával. Ennek érdekében 2014 óta a Louvre-ban több mint 34 ezer négyzetméternyi kiállítóhelyet újítottak fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap