Munkácsy Mihály és a majdnem félbeszakadt karrier
2019. május 5. 08:28
Egy egeret űző kutya feldönti az étellel telt vasbográcsot, míg a gazdaasszony a mezei munkásoknak integet, hogy készen van az étel, jöjjenek enni. Munkácsy Mihály egyik legjobban sikerült korai festménye, A bogrács című alkotás 1864-ben készült el. Ekkor a festő mindössze húsz éves volt. Két évvel később súlyos szembetegség lépett fel az alkotónál, ám a pesti Szent Rókus Kórház szemorvosa, Dr. Hischler István meggyógyította őt. Munkácsy hálából neki ajándékozta a képet, amely most árverésre kerül a BÁV 74. művészeti aukcióján, 2019. május 14-én. A kikiáltási ár: 24 millió forint.
Korábban
Munkácsy Mihály A bogrács című alkotása nagy valószínűséggel az életmű egyik legjobban sikerült korai kompozíciója. Értékét emeli, hogy a festmény az életműben betöltött fontos szerepe miatt a hazai Munkácsy kiállítások állandó szereplője.
Ennek elsősorban az az oka, hogy ez egyike Munkácsy legkorábbi műveinek, ugyanis a művész mindössze húsz éves volt, amikor festette, és csak a megelőző években kezdett el festészettel, pontosabban rajzolással foglalkozni. Munkácsy korai művei, mint az 1862-ben született Fonó nő és Levélolvasás egyaránt magán hordozza a későbbi életmű ismert kompozíciós felfogási sémáit.
A most árverésre kerülő kompozíción azonban az előbb említett két korábbi festménytől eltérő, üdítően friss történés rajzolódik ki, aminek oka, hogy Munkácsy 1863-tól Ligeti Antal festőművésznél dolgozott, így ez a műve már mesterének festészeti látásmódját, technikai tudását is magán viseli. Az alkotás fontos szerepet kapott később Munkácsy életében, az 1866-ban fellépő szembetegségét a pesti Szent Rókus Kórházban néhány hét alatt meggyógyító Dr. Hischler István szemorvosnak ugyanis ezzel a képpel hálálta meg gyógyító munkáját.
Kikiáltási ár: 24.000.000 forint
Olaj, vászon, 38 × 50 cm.
Jelezve balra lent: Munkácsy 1864
További információért kattintson a BÁV oldalára
A festmény katalógus szerinti információi
Munkácsy Mihály (Munkács, 1844 – Endenich, 1900)
A bogrács, 1864
Olaj, vászon
38 x 50 cm
Jelezve balra lent: Munkácsy 1864
24 000 000 Ft | € 76 923
Kiállítva:
• Munkácsy Mihály jubiláris kiállítása 1864- 1914, Budapest, Ernst Múzeum, 1914, (kat. 3. Felborított bogrács)
• Munkácsy a nagyvilágban, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2005. március 24- július 31. (kat. 6. A bogrács)
Reprodukálva:
• Munkácsy a nagyvilágban, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria – Szemimpex Kiadó, 2005. 142.
• Munkácsy, szerk. Szemenkár Mátyás, Budapest, Szemimpex Kiadó, 2005, 71, (kat. 22.)
Irodalom:
• Malonyay Dezső: Munkácsy Mihály, I-II, Budapest, Lampel R. 1907, I, 120.
• Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1958, (kat. 50. Feldöntött bogrács)
„Megfestette Hirschlernek a képet, egy vidám kis paraszt zsánert: egy egeret űző kutya feldönti az étellel telt vasbográcsot, míg a gazdaasszony a mezei munkásoknak integet, hogy készen van az étel, jöjjenek enni.” (Malonyay, 1907. I. 120.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap