16 helyszínen végeztek feltárást a Magyar Nemzeti Múzeum régészei 2018-ban
2019. január 17. 15:54
A Magyar Nemzeti Múzeum 2018 áprilisa óta országosan, a nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feladatok koordinációját végzi és - szükség esetén -, a területileg illetékes múzeumokat feltáró régész csapatokkal segíti ki. 2018-ban 13 hektáron, 16 helyszínen végzett feltárást a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatósága, közülük több helyszínen a mai napig tartanak a feltárások.
Korábban
A legjelentősebb a leendő Miskolc-Kassa autópálya nyomvonala, ahol nem csupán egy-egy lelőhely feltárása történt meg, hanem egy teljes mikrorégió, a Hernád-völgy kutatása. A számos helyszín közül talán leginkább egy bronzkori földvár emelkedik ki Méra Forrás-hegyen, illetve ugyanitt az első hitelesen feltárt honfoglaló temető a Hernád-völgyben. Hasonlóan kiemelkedő jelentőségűek az korai földművesekre utaló nyomok a mai Garadnán. Ugyancsak Garadnán került elő egy germán, vandál település részlete, akik talán az elsők voltak a sok évszázadon áta környékre jellemző szénégetők közül.
A szintén épülő 76-os gyorsforgalmi út leendő területén egyetlen lelőhelyet tárt fel a Múzeum Balatonszentgyörgyön, az azonban szinte az összes régészeti és történeti korszakot felvonultatta. Ugyanott találtak ideális helyet maguknak elődeink a rézkor, a bronzkor és a népvándorlás-kor idején a Kr. e. 4. évezredtől a Kr.u. 11. századig, több ezer éven át újra s újra. Két kisebb feltárást végeztek az intézmény régészei Győrben, amelyek gyönyörű római kori tárgyakkal gazdagították a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményét és pontosították a győri várról szóló ismereteinket.
Végül az egyik legkiemelkedőbb feladatnak a Nyergesújfalun a Sánc-hegy és a lábánál elterülő római település kutatása bizonyult. A mintegy háromszáz éve ismert lelőhelyen első alkalommal nyílt lehetőség tervszerű kutatásra a római limes világörökségi nevezése kapcsán. Váratlanul több, kőalapozású római épület maradványai kerültek elő az erőd kiszolgáló településén, vicusában. Úgy tűnik, az egyik udvarán egy kis medence is állt egykoron.
A 2018-as év legszebb eredményeit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum a nagyközönségnek posztereken, előadásokkal és kötetlen beszélgetéssel, amely során a látogatók közelről is megismerkedhetnek a most feltárt régészeti leletekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Megoldódott a baljós próféciákat tartalmazó 4000 éves agyagtáblák rejtélye
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.