Botrány Genovában: szinte az összes kiállított Modigliani-festmény hamisítvány volt
2018. január 10. 12:37 MTI
Egy kivételével hamisítvány volt a tavalyi genovai Modigliani-tárlaton lefoglalt összes alkotás – ismertette kedden a szakértői vizsgálat eredményét az olasz kikötőváros ügyészsége, amely egy toszkánai művészettörténész feljelentése nyomán még a kiállítás ideje alatt lefoglalt 21 kétes eredetű vásznat, a kiállított művek felét.
Korábban
A vizsgálat szerint a lefoglalt festmények otromba hamisítványok mind a festéket, mind az ecsetkezelést illetően, a keretek pedig Kelet-Európából és az Egyesült Államokból származnak, vagyis egyáltalán nem köthetők Amedeo Modiglianihoz (1884-1920), az elnyújtott, hosszúkás emberalakjairól híres modernista festőhöz. A hamisítványokkal kapcsolatban három személy, köztük a tárlat kurátora, Rudy Chiappini ellen folyik nyomozás.
A genovai Dózse-palota, ahol a március közepén nyílt kiállítást rendezték, csalás áldozatának mondja magát, és arra hivatkozik, hogy egy külső céget bízott meg a szervezéssel. Az ügyészségi vizsgálat nyomán a múzeum idő előtt bezárta júliusban kiállítást, és leszögezte, hogy jelentős anyagi és erkölcsi kár érte a botrány miatt.
A múzeum honlapja szerint a kiállításon szereplő alkotásokat olyan jelentős múzeumoktól vették kölcsön, mint a párizsi Musée de l’Orangérie, a Musée National Picasso, az antwerpeni Koninklijk Múzeum, a cambridge-i Fitzwilliam Múzeum, a milánói Brera Képtár, továbbá „rangos európai és amerikai gyűjteményektől”.
A Dózse-palota hangsúlyozta, hogy a gyanúsítottak között szereplő kurátor, Chiappini „nemzetközi szintű tárlatok elismert szervezője”, 20 éve vezeti a Luganói Művészeti Múzeumot. Szakértők szerint több, a toszkánai mesternek tulajdonított hamisítvány is forgalomban van.
Nagy botrányhoz vezetett három feltételezett Modigliani-szobor megtalálása 1984-ben. A művész szülővárosában, Livornóban egy csatornából kihalászott műveket neves szakértők eredetinek minősítették, ám később kiderült, hogy merő diákcsíny történt, amelynek kifejezett célja volt, hogy bolondját járassa a műkritikusokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap