Meghal III. Borisz bolgár cár
2004. május 21. 12:25
A bolgár cár apjától, az 1918. október 3-án lemondott Ferdinándtól vette át a hatalmat. Bulgária az első világháborút a vesztes országok között zárta, jelentős területeket csatoltak el tőle, melyek közül a legfájóbb a nem sokkal korábban megszerzett Égei-tengerre nyíló kijárat volt. Az 1919 nyarán megtartott választásokon a hatalmat a radikális demokrata Földműves Szövetség szerezte meg, amelynek sajátos programja a földkérdés rendezése mellett tartalmazott antiurbánus és szociálutópisztikus elemeket is. A Sztambolijszkij vezette kormány ellen összefogtak a polgári erők és a radikalizmustól tartó III. Borisz, és 1923 júniusában fegyveres puccsal megfosztották hatalmától. A politikai rendszer ezután visszatért a parlamentáris keretek közé, 1934-ig a polgári pártok különböző szövetségei váltották egymást a kormányban. 1934-ben azonban a katonák vezetésével újabb fordulat következett be. Georgiev ezredes kormánya feloszlatta a parlamentet, a politikai pártok működését betiltották, a személyi szabadságjogokat korlátozták, és a községi önkormányzatokat felszámolták. A cár igyekezett a parlament feletti ellenőrzést megvalósítani, ezért megerősítette a tekintélyuralmi rendszert. A választásokon gondosan ügyeltek arra, hogy ellenzékiek ne kerüljenek be. Ezért 1938 után egy évvel újabb választást írtak ki. A németbarát politika következtében Bulgária 1940-ben visszaszerezte Romániától Dél-Dobrudzsát, majd a háromhatalmi egyezményhez is csatlakozott. A bolgár csapatok részt vettek Jugoszlávia és Románia megszállásában, de a Szovjetunió elleni támadáshoz nem csatlakoztak. Egyes történészek szerint ez okozta a vesztét, mivel az uralkodó gyanús körülmények (mérgezés?) következtében halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum tegnap
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 2024.09.16.