Verne is köszöntötte a „legnagyobb magyar” fiát, a Pestről Párizsba hajózó Széchenyi Ödönt
2017. május 22. 10:23 MTI
Megemlékezést tartottak Párizsban Széchenyi Ödönről, aki 150 évvel ezelőtt 43 nap alatt hajózott el Pestről Párizsig. „Tengerünk nincs, de voltak és vannak kitűnő hajósaink, akik rendkívüli teljesítményekkel szereztek dicsőséget hazájuknak” – hangsúlyozta Károlyi György nagykövet a gróf felújított emléktáblájánál csütörtök este tartott ünnepségen a Párizsi Magyar Intézet tájékoztatása szerint.
Korábban
A közlemény szerint a „legnagyobb magyar” fia 1867. május 18-án 43 napos folyami hajózás után kötött ki a párizsi Iena-híd lábánál. Maga által tervezett gőzösével, a Hableánnyal Pestről indult el, s a Duna-Majna-Rajna-Szajna útvonalon, számtalan nehézséget legyőzve érkezett meg a párizsi világkiállításra. A rakparton ünneplő sokadalom várta, s nem kisebb személyiség üdvözölte, mint a kor neves írója, Jules Verne. A Hableány nagydíjat nyert a világkiállításon, fedélzetén tiszteletét tette III. Napóleon is.
Széchenyi Ödön 1997-ben kapott emléktáblát magyar hajósoktól Párizsban, ezt újíttatta fel most a magyar nagykövetség. Koszorúzott, majd egy szajnai hajókirándulás után a Magyar Intézetben előadást tartott Fa Nándor is, aki éppen az idei világkörüli vitorlásversenyen, a Vendée Globe-on elért értékes 8. helyezésének díjátadójára érkezett Franciaországba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap