Habsburg herceget nevelő szerzetesből lett szabadságharcossá a magyar régészet atyja
2017. április 12. 13:29 MTI
202 éve, 1815. április 12-én született Pozsonyban Rómer Flóris régész, művészettörténész, akadémikus, nagyváradi kanonok. A tudós szerzetest ugyan évekre bebörtönözték a szabadságharcban való részvétele miatt, szabadulása után Győrben, Pesten és Nagyváradon is a helyi tudományos élet meghatározó alakja lett.
Korábban
A középiskolát három városban végezte: német anyanyelvű szülei a korban szokásos módon Tatára és Trencsénbe is elküldték tanulni, hogy a szlovák és a magyar nyelvet is elsajátítsa, bölcsészeti tanulmányait Győrben, a teológiát Pannonhalmán végezte. 1830-ban lett Benedek-rendi szerzetes, pappá 1838-ban szentelték és Tihanyban szolgált segédlelkészként. 1839-től a győri gimnáziumban magyart és latint tanított, később a természetrajz és a fizika tanára is volt. 1842-től a győri bölcsészeti tanfolyamon a bencés növendékek természettudományos képzését vezette. Pozsonyban jelentek meg első tudományos közleményei, amelyekkel hírnevet szerzett magának, egy ideig József főherceg nevelője volt.
Az 1848-49. évi szabadságharcban nemzetőr, később utász lett, bátorságának köszönhetően a harcok során közlegényből századossá léptették elő. Hazafias buzgalmában nevét Rómaira magyarosította, és tanítványait példájának követésére, harcra buzdította. Mindezekért a szabadságharc leverése után nyolcévi "vasban letöltendő" büntetésre ítélték, s miután 1854-ben közkegyelemmel szabadult, rendje vezeklésül Bakonybélbe küldte tanítani.
Csak három év múlva térhetett vissza a győri rendházba, ahol a helyi közlönyben közreadta tervszerű gyűjteményfejlesztési koncepcióját. 1859-ben jelent meg nevezetes Bakony-monográfiája, amelyet egy év múlva önálló kötetben is kiadtak. Még ebben az évben a győri bencés gimnázium régiségtárából létrehozott múzeum őre lett. 1860-ban a papi szeminárium egyházi-archeológiai tanszékének vezetője lett, 1861-ben megindította az ország első történelmi szakfolyóiratát, a Ráth Károllyal együtt szerkesztett Győri Történeti és Régészeti Füzeteket.
Rómer 1861-ben kivált a bencés rendből. Pestre költözött, ahol először az MTA kézirattárnoka, majd 1862-től gimnáziumi igazgató lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1864-ben vette fel tagjai sorába, felvételét egykori bencés tanulótársa, Ipolyi Arnold, a régi magyar hitvilág kutatója javasolta. 1864 és 1873 között az Archaeológiai Közleményeket, 1868 és 1872 között az Archaeológiai Értesítőt is szerkesztette. 1867-ben Párizsban az ősrégészeti és embertani kongresszuson tartott előadást, ekkor kapcsolódott be a magyar régészet a nemzetközi tudomány vérkeringésébe.
1868-ban egyetemi archeológia tanárrá nevezték ki, őskori, ókori és középkori régészetet és művészettörténetet is oktatott. Az ő kezdeményezésére és irányításával indult meg Budapesten a magyar régészképzés. 1869-ben a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatójává nevezték ki. Bejárta az országot, pontosan felmérte és lerajzolta a romokat, épületmaradványokat, feltárásainak eredményét tanulmányokban, cikkekben tette közzé.
1874-ben felmentették szerzetesi kötelékéből, áldozópap, majd jánosi apát lett. 1877-ben Lipovniczky István püspök Nagyváradra hívta, kanonokká nevezte ki, és megbízta a székesegyház restaurálási munkálatainak vezetésével. Nagyváradon újabb múzeumot alapított, és létrehozta a püspöki palota húszezer kötetes könyvtárát, ahol egészen haláláig dolgozott.
Rómer Flóris tekintélyes régész volt, az ő érdeme, hogy 1876-ban Budapesten tartották az ősrégészek és antropológusok VIII. nemzetközi kongresszusát. A Magyar Történelmi Társulat alapító tagja és a műemlékvédelem kezdeményezőinek egyike volt, 30 önálló kötete és mintegy 450 tudományos közleménye jelent meg. Többkötetes, kiadatlan, saját rajzaival illusztrált naplója a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem becses forrása. 1889. március 18-án halt meg Nagyváradon. Szobra áll Győrben, emléktáblája látható az Aquincumi Múzeum falán, Budán, Nagyváradon, Veszprémben és Gödöllőn utcát neveztek el róla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap