A részeg szex mellett több pózt is kerülendőnek tartottak a viktoriánus korban
2016. október 27. 16:14
Manapság a női magazinok tele vannak a szexuális élet izgalmasabbá tételét lehetővé tevő tippekkel, és a szerzők arra buzdítják az olvasókat, hogy gátlások nélkül lépjék át a megszokott határokat a minél nagyobb élvezet érdekében. Ez azonban egészen másképp volt a 19. századi Nagy-Britanniában. Therese Oneill történész Unmentionable: The Victorian Lady’s Guide to Sex, Marriage, and Manners című könyvéből kiderül, hogy a mindennapi együttlétet, a különféle pozíciók kipróbálását, valamint a felfokozott nemi vágyat kifejezetten kerülendőnek találták a viktoriánus korban.
Korábban
Az álló pozícióban vagy felhúzott térdekkel folytatott szexuális együttlétet nem javasolták. A téma egy korabeli „szakértője” például leszögezte: „Egyetlen nő sem vágyhat ilyen együttlétre, mivel nem nyújthat számára élvezetet”, más pedig úgy vélte, egy törékeny teremtés akár halálos sérülést is szenvedhet. Emellett pedig jelentősebb alkoholmennyiség elfogyasztása után történő közösülést sem tartották ildomosnak, mivel úgy vélték, az így fogant gyerekek valószínűleg „idiotizmustól és számos idegrendszeri betegségtől” fognak szenvedni. A stroke kockázata miatt szintén nem ajánlották a kiadós evés utáni szexet.
A viktoriánus korban még azt is tisztátalannak minősítették a magazinok, ha egy nő megtisztította az intim testrészeit. Bár az embernek sokszor más a benyomása, és nosztalgiával tekint a korra, valójában rendkívül egészségtelen viszonyok között kellett élniük az embereknek: a szemét elöntötte az utcákat, és még az orvosok sem sokat adtak a higiéniára (ez a század végén persze megváltozott) – magyarázza Therese Oneill. A dezodorok csak a századforduló környékén jelentek meg, ezért a nők ehelyett illatosított szerekkel locsolták magukat – gyakorlatilag mindenhol. Illatosított hajolajok, illatosított hintőpor, és minden, amit a nők magukra kentek, sűrű virágillatú volt, hogy így próbálják meg elfedni az egyébként meglehetősen erős testszagokat. Ráadásul manapság már ezeket az illatosított szereket és parfümöket is nehezen viselné el az orrunk. A viktoriánus korban például az ámbráscetek belsőségeiből kinyert ámbra meglehetősen népszerűnek számított.
Az orvosok ennek ellenére nem ajánlották a gyakori fürdést, mivel úgy tartották, a test annak hatására túlságosan sebezhetővé válna, és jóval fogékonyabb lenne a fertőzésekre. Az ajánlott módszer a hideg szivaccsal végzett mosakodás volt. Ami a hajmosást illeti, a nőknek azt tanácsolták, a tiszta ammóniát hígítsák meleg vízzel, és az egy nyert szert masszírozzák a fejbőrbe. Mivel a vízzel reakcióba lépő ammónia erősen maró hatású vegyületet eredményez, a nők a hajukban található piszok mellett olykor a fejbőrük egy részétől is megszabadultak. Samponként emellett hagymaitalt is javasoltak, amely feltehetően nem segített abban, hogy kevésbé megterhelő legyen az emberek orra számára az egyébként is szagokkal telített környezet.
Bár a viktoriánus korban már ismerték a sminket, a felhasznált alapanyagok a legkevésbé sem voltak bőrbarátnak nevezhetők, sőt, olykor egyenesen mérgezőnek bizonyultak. A szemceruza gyakran ugyanabból az anyagból készült, mint a tinta, az „érzéki hatás” érdekében a szembe csepegtetett nadragulyakivonattól kitágult a pupilla, az alapozó korai őséhez pedig jelentős fehérólom-mennyiséget is felhasználtak. Fiatalos arcbőrük a nők aludhattak úgy, hogy lefekvés előtt nyers állati zsiradékkal kenték be az arcukat, a marhahús pedig a ráncok eltüntetésére szolgált.
A nők persze arra is odafigyeltek, hogy leadják a felesleges kilókat, amihez szintén „csodaszerek” tárháza állt rendelkezésükre. Egyes fogyasztószerek valódi mérgeket is tartalmaztak (például arzént vagy sztrichnint), és volt olyan módszer is, amelynek részeként le kellett nyelni egy galandférget, amelynek megöléséhez később még több gyógyszer kellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap