Stoplis cipőnek néz ki az ókori római lábbeli
2016. október 13. 13:52
A régészek a Nagy-Britanniában található Vindolanda ókori erődjénél már számos cipőt tártak fel – az egyik közülük azonban manapság is ismerős lehet bárki számára: úgy néz ki ugyanis, mintha az egyik nagy cipőmárka által gyártott stoplis cipők ókori megfelelője lenne.
Korábban
Az észak-angliai Vindolanda római erődjénél az éves feltáráson dolgozó önkéntesek 421 cipőt találtak egy árokban. A lábbelik közül az egyik csíkozása és kialakítása sokakat emlékeztethet egy manapság is népszerű futballcipőre. Ez persze nem jelenti azt, hogy 1800 évvel ezelőtt Hadrianus fala mentén már kapukat állítottak fel, és unalmas óráikban focizni kezdtek a helyőrség tagjai, de a hasonlóság mindenesetre figyelemre méltó.
„A római cipőt a belső térben hordták, hogy ne hozzanak be sarat kívülről. Kényelmet és rugalmasságot nyújtott viselőjének, az ismert cipőhöz való hasonlatossága pedig megmutatja, hogy bár focizni nem lehetett benne, a jó dizájn kiállja az idő próbáját” – magyarázta a vindolandai ásatások vezetője, Dr. Andrew Birley.
Az árok a komoly erőkkel védett kora 3. századi erődítmény részét képezte. A rómaiak ekkoriban Septimius Severus vezetésével a helyi őslakosokkal szemben vívtak hosszas küzdelmet. A cipők sokszínűsége (a kisgyermek lábbeliktől kezdve a női és férfi cipőkig mindenféle megtalálható a gyűjteményben) arra utal, hogy a családok is a helyőrség katonáival laktak az erődben.
Az árokban kutya- és macskamaradványokat is találtak, ami arra utal, hogy amikor a helyőrséget visszavonták, csak olyan dolgokat vihettek magukkal, amelyet a több száz kilométer hosszú menetelés során cipelni tudtak, a háziállatok és a cipők azonban úgy tűnik, nem ebbe a kategóriába tartoztak. Az árokban divatos női cipőket, szandálokat, valamint benti és kinti lábbeliket is találtak.
A kutatók számára azonban a leletek nem csak egyszerű cipőket jelentenek. „Ez egy hihetetlen és páratlan demográfiai mutatója egy hadban álló közösségnek két évezreddel ezelőttről” – mondta Andrew Birley. Az évek során a lelőhelyen több mint 7 ezer lábbelit fedeztek már fel, az idei „termés” pedig egy komoly problémával állította szembe a lelőhely fenntartásával megbízott Vindolanda Trust nevű intézményt: tudniillik, hogyan fizessék a cipők állagmegóvásának költségeit, ezért elindították a „Fogadj örökbe egy cipőt” programot. Mint Barbara Birley kurátor elmondta, a cipők mennyisége bizonyos kihívások elé állította a kutatókat, de elkötelezett önkéntesek segítségével kialakítottak egy helyet, ahol megkezdődhet a leletek konzerválása. A kutató hozzátette, egy cipő fenntartási költsége 80-100 fontot tesz ki.
Andrew Birley elmondta, az ásatásokhoz nem kapnak semmilyen külső anyagi segítséget, és csak a látogatók által befizetett összegekből tartják fenn magukat, önkénteseik segítségével. A kutatók remélik, találnak 421 nagylelkű embert, akik 80 fonttal hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy ezek a közel kétezer éves cipők még hosszú ideig fennmaradjanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap