Mit rejthet a 340 éve lerombolt budavári nagyzsinagóga?
2016. szeptember 5. 09:59 MTI
A középkori budavári nagyzsinagóga maradványainak feltárását és tartós bemutatását kívánja elérni egy több civil szervezetet tömörítő kezdeményezés. A gótikus stílusban épült, háromhajós, 26 x 11 méteres épületet 1461-ben emeltette Mendel Jakab zsidó elöljáró, vélhetően Mátyás király udvari építőmestereivel. A budai Várat felszabadító kersztény csapatok rombolták le 1686 szeptemberében.
Korábban
A középkori Európa egyik legnagyobb zsinagógáját 340 évvel ezelőtt, 1686. szeptember 2-án rombolták le a budai Várat felszabadító csapatok - emlékeztetett a civil társulás pénteki sétáján az összefogás egyik alapítója, Deák Gábor. Mint felidézte, a gótikus stílusban épült, háromhajós, 26 x 11 méteres épületet 1461-ben emeltette Mendel Jakab zsidó elöljáró, vélhetően Mátyás király udvari építőmestereivel.
A nagyzsinagóga boltozata 1526 után megsérült, ekkor az eredeti kilencméteres belmagasság három méteresre csökkent, majd az épületet végül a törököt kiűző keresztény csapatok rombolták le, miután legyilkolták az ott menedéket kereső budai zsidóságot - mondta el Deák Gábor. Beszámolója szerint Zolnay László régész 1964-ben a mai Babits sétányon feltárta az épület maradványait, melyeket azonban az ásatást követően visszatemettek.
Deák Gábor hangsúlyozta: a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE), a Gláser Jakab Emlékalapítvány, a Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete, a Budai Polgárok Társasága és számos csatlakozó civil azt szeretné elérni, hogy épületmaradványokat egy látogatóközponttal tegyék megtekinthetővé a Hauszmann-terv keretében. Erre a civilek szerint jó alkalmat teremthet, hogy a kormány a Táncsics-börtön udvarán, az Erdélyi-bástyánál régészeti feltárást tervez, melyhez kapcsolódva ismét feltárhatók lennének a nagyzsinagóga maradványai.
Deák Gábor elmondta, a romok egy önkormányzati tulajdonú ház kertje alatt találhatók, bemutatásukat az összefogás akár egy föld alatti látogatóközpont révén is elképzelhetőnek tartja. Kirschner Péter, a MAZSIKE elnöke elmondta: a budavári zsidóság 340 évvel ezelőtt legyilkolt tagjainak tiszteletére az egyesület szeptemberben emléktáblát állít a Babits sétányon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap