Perelnek a II. világháború alatt prostitúcióra kényszerített dél-koreai nők
2016. augusztus 31. 12:05 MTI
Pert indított a szöuli kormánnyal szemben tizenkét, a második világháború alatt szexrabszolgaságra kényszerített dél-koreai nő a Tokióval kötött kárpótlási egyezmény miatt, amely szerintük nem elég szigorú Japán felelősségének megállapítását illetően - mondta el a szöuli központi bíróság egyik szóvivője szerdán.
Korábban
A felperesek személyenként 100 millió vont (csaknem 25 millió forintot) követelnek a dél-koreai kormánytól, amely szerintük a decemberi megállapodáskor elszalasztotta a lehetőséget a japán kormány jogi felelősségre vonására. A keresetet napokkal azután nyújtották be, hogy a dél-koreai külügyminisztérium jelezte: a túlélők egyenként nagyjából 100 millió vont kaphatnak a japán kormány által finanszírozott kárpótlási alapítványtól. Az elhunyt áldozatok családjai is igényt tarthatnak kompenzációra: ők 20 millió vonra (csaknem 5 millió forintra) lesznek jogosultak. A japán kormány ígérete szerint 1 milliárd jent (csaknem 3 milliárd forintot) bocsát majd a júliusban létrehozott, szöuli székhelyű Megbékélés és Gyógyulás Alapítvány rendelkezésére.
Sok dél-koreai úgy tartja, hogy Szöul beérte a japánoktól kapott alamizsnával a szexrabszolgák ügyében. Több áldozat azt követeli Tokiótól, hogy ismerje el jogi felelősségét a Koreai-félsziget 1910 és 1945 közötti megszállása alatt elkövetett atrocitásokért. Számos egykori kényszerprostituált - köztük legalább hat felperes - a helyi médián keresztül jelezte, hogy vissza fogja utasítani az alapítvány által felajánlott összeget.
Japán a decemberi egyezményhez vezető tárgyalások során kijelentette, hogy az 1 milliárd jenes támogatást nem kompenzációként kezeli, mert arra már sor került a két ázsiai ország közötti diplomáciai kapcsolatokat helyreállító 1965-ös szerződésben, amelyben Tokió 800 millió dolláros (csaknem 221 milliárd forintos) gazdasági segéllyel és kölcsönökkel támogatta Szöult. Dél-Korea cserében megígérte, hogy tartózkodik Japán bírálatától annak birodalmi múltja miatt, és megpróbál tenni valamit a szöuli japán nagykövetség épülete előtt álló, a szexrabszolgák emlékét őrző lány szobra ügyében.
A Tokió és Szöul közötti egyezmény után több, a problémában érintett ország - köztük Tajvan és a Fülöp-szigetek - jelezte, hogy szívesen venne egy hasonló megállapodást. Történészek becslései szerint a huszadik század első felében mintegy 200 ezer nőt kényszerítettek arra, hogy bordélyházakban tegyen kedvére a japán birodalmi hadsereg katonáinak. A szexrabszolgák többsége koreai volt, de jószerivel a térség minden országából akadt köztük egy-egy. A dél-koreai kényszerprostituáltak közül a szöuli kormány szerint már csak 46-an vannak életben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.