Ősi művészet Marokkóból
2003. május 26. 10:41
Meglehet, hogy az eddig ismert legrégibb szobor került elő Marokkóban. A 400 ezer éves, hat centi hosszú kődarab körül rögtön fellángolt a vita.
Korábban
Tan-Tan tárgy
A legősibb szobor? |
Az acheuli kultúra az 1872-ben feltárt franciaországi Amiens közelében lévő Somme á Saint-Acheul lelőhelyén talált kőeszközökről kapta nevét.
A prehisztorikus, mindkét oldalán megmunkált kovakőeszközöket a Homo erectus Afrikában kezdte el készíteni 1,6 millió évvel ezelőtt, és a technológia nem is „fejlődött” tovább csak mintegy 2-3 százezer évvel ezelőtt.
A lelet újabb munícióként szolgál az emberiség szimbólum használatának datálásáról folytatott vitában.
Robert G. Bednarik |
Cikke kapcsán a BBC-nek nyilatkozva elmondta: „adott egy darab kő, melyet többnyire a természet erői alakítottak ki és van rajta némi emberi beavatkozás, mely már több mint egyszerű változtatás”. Bednarik szerint a "kőemberke" emberi tevékenység nyomait viseli magán: egyrészt vas és mangán tartalmú vörös festék nyomai fedezhetők fel a felszínén, másrészt a kődarabon látható rovátkákat kőeszközzel készítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap