Egymást is lemészárolták és megették 40 ezer évvel ezelőtt a neandervölgyiek
2016. július 8. 11:52
Kannibalizmusra ragadtatták magukat a 40 ezer évvel ezelőtt a mai Belgium területén élt neandervölgyiek – derült ki egy új kutatásból. A modern ember unokatestvéreként is emlegetett neandervölgyiek 30-40 ezer évvel bekövetkezett kihalásuk előtt több százezer éven át éltek Európában és Nyugat-Ázsiában.
Korábban
Helyüket a ma élő ember ősei, a Homo sapiens Afrikából érkező egyedei vették át. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a neandervölgyiek és a Homo sapiens egyedei egymás között is szaporodtak, és a modern európai, valamint ázsiai emberek DNS-ük akár 4 százalékát is a neandervölgyiektől örökölhették. A kutatók egy barlangban most olyan nyomokra bukkantak az ott talált csontokon, amelyek szándékos mészárlásra utalnak. Ráadásul úgy tűnik, amellett, hogy megették saját társaikat, csontjaikból még szerszámokat is faragtak - olvasható a The Guardian honlapján.
A régészek a csontokra Belgiumban, a Namur melletti Goyet-barlangban találtak rá. A maradványokon lévő vágásnyomok és mélyedések egyértelműen vérengzésre utalnak – írták a kutatók a Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmányukban. A jelek szerint a neandervölgyiek alapos munkát végeztek. A tudósok társaik megnyúzásának nyomait is felfedezték, de a csontvelő kinyerésére is utalnak bizonyos jelek. „Ezek a jelek arra engednek következtetni, hogy a neandervölgyiek kannibalizmust gyakoroltak. A Goyet-ben talált számos ló- és rénszarvastetemet ugyanúgy dolgozták fel” – fogalmazott a Tübingeni Egyetem professzora, Hervé Bocherens.
Kannibalizmust gyakorló neandervölgyiekre utaló bizonyítékok korábban már Spanyolországból és Franciaországból is előkerültek. Négy, Goyet-ben megtalált csont emellett egyértelműen arra utal, hogy a neandervölgyiek szerszámként is használták az elhunytak csontját. A jelek szerint egy combcsontot és három sípcsontot – az állatcsontokhoz hasonlóan – arra használtak fel, hogy segítségükkel kőszerszámokat faragjanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.