Ezen a kontinensen már 50 ezer éve feltalálták a kőbaltát
2016. május 11. 10:53 MTI
Majdnem 50 ezer éve találták fel a kőbaltát Ausztráliában - állapították meg ausztrál régészek egy lelet új kormeghatározásával. Mindez azt jelenti, hogy az ember az eddig véltnél 10 ezer évvel korábban találta fel a kőbaltát.
Korábban
A nyugat-ausztráliai Kimberley-régióban felfedezett töredék korát 44-49 ezer évesre teszik, ami azt jelenti, hogy az ember az eddig véltnél 10 ezer évvel korábban találta fel a kőbaltát. Az apró, hüvelykujjnyi baltadarab ugyanis ennyivel idősebb annál a töredéknél, amelyet 2010-ben fedeztek fel Észak-Ausztráliában. Mivel ennél idősebb kőbaltalelet nem ismeretes, a kőkori töredék arra utal, hogy az ausztrál őslakosság volt az első népcsoport, amelyik feltalálta és alkalmazta az eszközt.
"Japánban mintegy 35 ezer éves kőbalták kerültek elő, a Föld más tájain azonban a mezőgazdasággal együtt, nagyjából 10 ezer éve bukkantak fel" - mondta el az ABC csatornán Sue O'Connor, az Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora, aki a maradványt megtalálta.
A lelet alapján az ausztrál törzsek, amelyek a történészek szerint 50-55 ezer évvel ezelőtt népesítették be a kontinenst, ügyesebb szerszámkészítők voltak, mint eddig hitték. O'Connor az 1990-es években találta meg a töredéket, de csak 2014-ben vizsgálta meg újra, a szénizotópos kormeghatározáshoz Peter Hiscock, a Sydneyi Egyetem régészprofesszora segítségét kérte. A kutatók 43 941-48 875 évesnek határozták meg a faszénüledék korát, melyben a baltadarabra bukkantak.
Hiscock szerint a szerszám alakját nem a természet formálta, embernek kellett kialakítani és lágyabb kőzeten simára csiszolni azt. Állítása bizonyítására fogott egy bazaltdarabot a lelet származási helyéről és homokkőhöz kezdte dörzsölni. "800 oda-vissza mozdulat kellett, hogy ugyanolyan sima legyen a bazalt, mint a baltadarab. Ez nem olyan dolog, ami véletlenül is megeshet" - magyarázta a professzor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap