Így néz ki egy 1700 éves húsos táska
2016. február 12. 09:42 MTI
Az északnyugat-kínai Hszincsiangban már 1700 évvel ezelőtt fogyasztották a húsos táskákat, azt az ételféleséget, amely a kínai holdújévi vacsorának a hagyományok szerint elmaradhatatlan fogása - állítják az autonóm terület régészei.
Korábban
A következetést mindössze három darab, a föld mélyéből előkerült húsos táska maradványaiból vonták le a szakemberek. A ritka leletre Turpán város környezetében leltek, és megállapították, hogy a 220-589 között uralkodó dinasztiák időszakából valók.
A régészek további két, "fiatalabb" húsos táskát is azonosítottak. Ezek a Tang-dinasztia (618-907) idején készülhettek, szintén Turpánban. Hosszuk 5 centiméter, szélességük 1,5 centiméter és - csakúgy mint a mai konyhákban gyártottak - félhold alakúak. Az alaposabb kutatások során azt is megállapították, hogy tésztájuk búzalisztből készült, és azt hússal töltötték meg. A szakemberek a leletek alapján igazolva látják, hogy a közép-kínai síkvidékek étkezési szokásai viszonylag gyorsan terjedtek át az ország távolabbi, nyugati vidékeire.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap