Az emberiség történetének teljesen ismeretlen fejezetét tárták fel
2016. február 11. 08:42
Közel 15 ezer évvel ezelőtt jelentős, korábban nem ismert átalakulás zajlott le Európában, amely összefügghet a korban bekövetkező komoly éghajlatváltozással. „Az emberiség történetének egy eddig teljesen ismeretlen fejezetét tártuk fel: a legutóbbi jégkorszak végén komoly népességcsere zajlott le Európában” – mondta el Johannes Krause, a Max Planck Embertudományi Intézet munkatársa.
Korábban
A kutatók Európában élt ősemberek csontjain és fogain végzett – a késő pleisztocén kortól kezdve a korai holocén korig mintegy 30 ezer évet átölelő – DNS-vizsgálatok során 35, a mai Olaszországban, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Csehországban és Romániában élt személy mitokondriális genomját rekonstruálták A mitokondriumok olyan, sejteken belül található sejtszervecskék, amelyekből következtetni lehet az anyai leszármazási vonalra – olvasható a Phys.org portál cikkében.
„Kevés genetikai információval rendelkezünk ebből a korszakból, ebből következően csak nagyon keveset tudunk az első modern európai emberek népességszerkezetéről vagy népesedési dinamikájáról” – magyarázza Krause. A vizsgálat során kiderült, hogy három, a legutóbbi jégkorszak leghidegebb periódusa előtti időszakban a mai Franciaország és Belgium területén élt személyek mitokondriális DNS-ei az M haplocsoporthoz (a haplocsoport olyan emberek csoportját jelenti, akik ugyanolyan DNS markerrel rendelkeznek, és ezt az egyezést a tudomány a közös földrajzi származással azonosítja) tartoznak. Ez azért érdekes, mert az M haplocsoport teljesen hiányzik a modern európaiak génállományából, megtalálható azonban az ázsiaiak, az ausztrálok és az amerikai indiánok körében.
A kutatók korábban úgy gondolták, hogy a nem-afrikai emberek több szakaszban vándoroltak Eurázsiába és Ausztrálázsiába, az új európai anyai leszármazási vonal felfedezése azonban arra enged következtetni, hogy mintegy 50 ezer évvel ezelőtt egyetlen időpontban szóródtak szét a földön, az M haplocsoport pedig később eltűnt Európából. „Amikor az utolsó jégkorszak mintegy 25000 évvel ezelőtt elkezdődött, a vadászó-gyűjtögető népesség feltételezhetően délre vonult vissza refúgiumokba [olyan, foltszerű, a környezetétől elütő adottságú élőhelyek, amelyben a környezeti viszonyok megváltozása miatt extrazonális helyzetbe került élőlények meghúzhatják magukat], és az ebből következő genetikai változások feltehetően ezen haplocsoport elvesztéséhez vezettek” – magyarázza a tanulmány vezető szerzője, a Tübingeni Egyetem kutatója, Cosimo Posth.
A kutatók számára a legnagyobb meglepetést az éghajlat felmelegedésével egybeeső, mintegy 14 500 évvel ezelőtt lezajlott népességcserére utaló bizonyítékok okozták. Mint a Max Planck Embertudományi Intézet munkatársa, Adam Powell kifejtette: a vizsgálatok során kiderült, hogy a komoly klimatikus változások idején a jégkorszakot túlélt vadászó-gyűjtögetők leszármazottainak helyét egy rejtélyes, ismeretlen népcsoport vette át. A kutatók következő lépésként az ősemberek teljes genomjának feltérképezését tervezik.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
- Potsdamban döntöttek a világháború győztesei Európa további sorsáról tegnap
- Újabb járművekkel bővült a Közlekedési Múzeum gyűjteménye tegnap
- Első megjelenésekor nem keltett feltűnést Füst Milán legismertebb műve tegnap
- „Engem a zene a maga komplexitásában érdekel” – beszélgetés Várjon Dénes zongoraművésszel tegnap
- Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben tegnap
- Akusztikus koncert mellett gasztronómiai előadásokkal is készülnek Boldogkőváralján tegnap
- Különleges fényművészeti installációval várják az érdeklődőket az inonati hőerőmű területén tegnap
- Nehézkes indulása ellenére a mai napig töretlen népszerűségnek örvend Disneyland tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)