Páratlanul jó állapotban fennmaradt ókori görög szobrokat tártak fel Krétán
2016. január 27. 13:09 MTI
Kiváló állapotban fennmaradt Artemisz- és Apollón-szobrokra bukkantak a Kréta északnyugati részén fekvő Haniában lévő Aptera régészeti lelőhelyen. Szakemberek szerint valószínű, hogy mindkét szobrot valamelyik Krétán kívüli művészeti központból szállították a görög szigetre.
Korábban
A két kisméretű szobor magassága mintegy 54 centiméter. A Hold és a vadászat istennőjének, a nők és a gyermekek védelmezőjének szobrát rézből munkálták meg, ikertestvére, Apollón szobra márványból készült - adta hírül a Greek Reporter görög napilap honlapja. A görög istennő egyben a krétai Aptera védelmezője is volt. Kiváló állapotú szobra, amely egy négyzet alakú réztalapzaton áll, Artemiszt rövid, légies tunikában ábrázolja, amint éppen kilőni akarja nyilát. A görög lap szerint az istennő szemének írisze hangsúlyozására felhasznált fehér anyag látványosan jó állapotban maradt fenn.
A görög mitológiában ikertestvére, Apollón szobra egyszerűbb, teljes ellentéte a védelmező istennő energikus képmásának. A szobor ugyanakkor csodálatos művészi kivitelezés, készítője a vörös színt is felhasználta - olvasható a honlapon, amely közzétette a szobrokról készült felvételeket is. Szakemberek szerint valószínű, hogy mindkét szobrot valamelyik Krétán kívüli művészeti központból szállították a görög szigetre azzal a céllal, hogy egy római kori luxusrezidencia oltárát díszítsék. Az első becslések szerint mindkét szobor a késő első században, a második század kezdetén készülhetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap