Felrobbantottak egy templomot Palmürában
2015. augusztus 24. 09:24 MTI
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet felrobbantott egy kétezer éves római kori templomot az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romvárosban, Palmürában.
Korábban
A Baál-Samin templom felrobbantásáról az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szíriai szervezet és egy Törökországban tartózkodó palmürai aktivista, Oszama al-Hatib számolt be vasárnap este helyi forrásokra hivatkozva. Az OSDH szerint egy hónappal ezelőtt, Hatib szerint vasárnap rombolták le a szentélyt.
A hatalmas detonáció romba döntötte a templomot, és megrongálta - egyes hírek szerint kidöntötte - a mellette lévő római kori oszlopokat is. A Baál-Samin templom volt Palmüra egyik legjelentősebb műemléke. Baál-Samin föníciai istenség tiszteletére építették Kr.u. 17-ben, majd Hadrianus római császár idején, 130-ban megnagyobbították és dekorálták.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) hétfőn élesen elítélte a történteket. Irina Bokova, a párizsi székhelyű szervezet főigazgatója háborús bűncselekménynek nevezte a templom lerombolását, amely "óriási veszteség a szíriai nép és az emberiség számára". Kijelentette, hogy az elkövetők felelni fognak a tetteikért, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy lépjen fel az "ismétlődő kulturális tisztogatások" ellen.
Irina Bokova azt hangsúlyozta, hogy az IÁ nem fogja tudni eltörölni az emberiség kulturális örökségét. "A felmerülő akadályok és a fanatizmus ellenére az emberi kreativitás felül fog kerekedni, az épületek és a műemlékek helyre lesznek állítva, újjá lesznek építve" - mondta az illetékes. Mamun Abdulkarim, a szíriai régészeti hivatal vezetője a templom lerombolásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy sajnos megtörtént az, amitől a leginkább tartottak.
Júniusban az Iszlám Állam két ókori mauzóleumot robbantott fel Palmürában. Ezek nem tartoztak a város római kori emlékei közé, de a terrorszervezet értelmezése szerint ellenkeztek az iszlámmal. Palmüra elfoglalása óta most első ízben fordult elő, hogy római kori műemléket romboltak le.
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő Palmüra a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik. Az IÁ fegyveresei májusban foglalták el. Mivel tartani lehetett attól, hogy a radikális fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszínével is tették, szíriai tisztségviselők elővigyázatosságból még a város elfoglalását megelőzően több száz ókori szobrot rejtettek el biztonságos helyen. Az IÁ terroristái a minap lefejezték Palmürában Szíria egyik legkiválóbb archeológusát, a 81 éves Háled Aszaádot, mert nem akarta elárulni, hogy hová rejtették a palmürai kincseket. A tudós több mint ötven évig vezette az ottani régészeti munkálatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap