Így néz ki egy 7500 éves, eksztázisban táncoló papnő
2015. augusztus 6. 11:35
Régészek egy csoportja egy 7500 éves, táncoló papnőt ábrázoló agyagszoborra bukkant az Északkelet-Bulgáriában található Varbitsa városának közelében található neolitikus település feltárása közben. A település mintegy 300 éven át állt fenn az újkőkorszakban.
Korábban
A női szobor különösen a részletesen kidolgozott testrészek miatt izgalmas felfedezés: a papnő kezei a csípőjén pihennek, szemei - szájával egyetemben - tágra nyíltak, és még az orrlyukai is látszanak. A szobor a papnőt az anyaistennőnek ajánlott szertartás közben ábrázolja, arckifejezése pedig nyilvánvalóan vallási eksztázist tükröz vissza. A kutatók úgy vélik, a táncoló alak a település papnője lehetett. Bulgáriában mindeddig ugyanebben az időszakban keletkezett, hasonló agyagszobrocskáknak csak az orr részét találták meg.
A táncoló papnő szobra számos, a Varbitsa melletti 3,25 hektáros feltárási területen talált lelettel együtt a bulgáriai Sumen városában található Regionális Történeti Múzeum állandó kiállításának részét fogja képezni. Dr. Szvetlana Venelinova, a feltáráson dolgozó kutatócsoport helyettes vezetője elmondta, hogy az eddig megtalált régészeti anyag felülmúlja a várakozásaikat. Hozzátette, hogy a kutatók két réteget tártak fel: egy neolitikumit, valamint egy római korit. A feltárási területről emellett egy gabonatárolásra használt kerámiaedény imádkozó nőt ábrázoló darabja is előkerült. A lelet valószínűleg az aratással és a termés tárolásával hozható kapcsolatba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.