A japán katonák brutalitására emlékeznek Kínában
2015. július 8. 11:47 MTI
Több mint ezer fényképet és 2800 leletet mutat be egy pekingi múzeum időszaki kiállítása, amely az 1937 júliusában kezdődött második kínai-japán háború áldozatainak és a kínaiak ellenállásának állít emléket.
Korábban
"Miközben dokumentáljuk a történelmi eseményeket, és megemlékezünk a háborúban elesettekről, egyúttal a békét ünnepeljük" - idézte a kínai média a politikai csúcsvezetés tagjának, Liu Jün-sannak a beszédét, amelyet a kínai nép japán agresszióval szembeni ellenállásának pekingi múzeumánál mondott el mintegy 1500 ember előtt.
Az új, Nagy győzelem, történelmi hozzájárulás elnevezésű kiállításon 1170 fényképet és több mint 2800 leletet mutatnak be. A híradások szerint Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár és a legfelső pártvezetés többi tagja kedden szintén felkeresték a múzeumot. Japán 1931 szeptemberében támadta meg és foglalta el Északkelet-Kínát, de az egész országra kiterjedő invázió 1937. július 7-én vette kezdetét. A japán hadsereg Vanping településnél nagy erőkkel vette ostrom alá a Pekingbe vezető útvonal egyik fontos, kínai kézen lévő pontját a Luogou hidat, amelyet Marco Polo hídként is emlegetnek. A fővárosi múzeum is ennek szomszédságában található.
Kínai hivatalos források szerint a japán megszállók elleni háborúnak 35 millió kínai áldozata, illetve sebesültje volt, ami egyharmadát jelenti a második világháború áldozatainak. Csak az 1937-es úgynevezett nankingi mészárlás alkalmával legkevesebb 300 ezer kínaival végeztek. A kínai katonák több mint másfél millió japán katonát öltek meg, vagy sebesítettek meg, illetve ejtettek fogságba. A háború 100 milliárd dollár közvetlen anyagi veszteséget okozott Kínának.
Keddi beszámolók szerint a megemlékezés-sorozat keretében Pekingben két emlékművet is avattak a nemzeti csapatok két egykori kínai parancsnokának, akik életüket áldozták a háborúban. A kelet-kínai Santung tartomány online emlékhelyet nyitott, ahol egy 3 dimenziós videó segítségével bővítik a látogatók háborúval kapcsolatos történelmi ismereteit. Csiangszu tartomány székvárosában 700 történelmi fotót mutatnak be, dokumentálva a japán katonák brutalitását és a kínai ellenállást. Szecsuan tartomány Anzsen járásban egy magánmúzeum nyitott emlékkiállítást, 3500 négyzetméteren több mint 6000 tárgyat, köztük leveleket, dokumentumokat felvonultatva. 95 százalékuk Japánból származik és magát a kiállító csarnokot is egy japán építész, a 84 éves Isozaki Arata tervezte.
Pekingben azt is bejelentették, hogy a kerek évforduló alkalmából augusztusban és szeptemberben "háborúellenes" fotókiállításokat kívánnak rendezni több mint 150 országban. Céljuk, hogy jobban megértessék a világgal, mi történt a Földnek ezen a felén 1937 és 1945 között. A hatnyelvű magyarázattal ellátott, körülbelül 300 fényképből álló sorozat gondozója az archívumokat felügyelő hivatal és az állami Hszinhua hírügynökség. A japán agresszió elleni 8 éves háborúban aratott győzelem, egyben a második világháború végének 70. évfordulója alkalmából szeptember 3-án nagyszabású katonai parádét tartanak majd a fővárosban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap