Ókori vonalkódok tanúskodnak a római kereskedelemről
2015. június 8. 13:55 MTI
A világ legnagyobb római kori amforatemetője révén ismerhetik meg a kutatók, hogy milyen kiterjedt és fejlett kereskedelmi hálózat révén elégítették ki az antik birodalom fővárosának élelmiszerszükségleteit.
Korábban
A régészek Róma központjában a Monte Testaccio nevű mesterséges dombot tárják fel, amelyet a számítások szerint 25 millió felhalmozott amforából képeztek az i.e. 140 és i.sz. 250 közötti időszakban.
Az amfora (testae) volt az antik világ "csomagolóanyaga", a hatalmas égetett agyagkorsókban bort, olívaolajat, valamint az apró tengeri halak zsigereiből és véréből készített pikáns ételízesítőt, a garumot szállítottak Rómába, a világ akkori legnépesebb fővárosába. Az üres amforák súlya elérte a 30 kilogrammot, míg borral, vagy olajjal töltve meghaladta a 100 kilót - olvasható az ásatásokról összefoglalót közlő The Archaeology News Network régészeti hírportálon.
A kiürített amforákat nem tudták újrahasznosítani, mivel tartalmuk beivódott az agyagba és megavasodott, így a tárolóedényeket összetörték. A korsók szétzúzását, a cserepek elszállítását a szemétlerakóhelyre, ahogy a törmelék akkurátus elhelyezését is, felügyelők ellenőrizték. "Régészeti szempontból Monte Testaccio egyedülálló lelőhely, amelynek segítségével megismerhetjük, miként fejlődött a római kereskedelem" - hangsúlyozta Francesco Pacetti, a római kulturális örökségvédelmi hivatal archeológusa.
Az összes amforát ugyanis megjelölték, feltüntetve az edényen készítője nevét, a cserépkorsó a tartalmát, a portéka súlyát, származási helyét, gyártási idejét, a beérkezés dátumát, a kereskedő személyét, valamint az általa fizetett importvám összegét. "Egyfajta római kori vonalkódokról van szó" - fogalmazott Francesco Pacetti.
Mint elmondta, az archeológusok cseréptöredékek ezreit tárják fel évente, s az adatok alapján próbálják kiszámítani, hogy mennyi olívaolajra és borra volt szükség a polgári lakosság és a légiók ellátásához. A feliratok azt is elárulják, hogy a Mediterráneum mely vidékeiről érkeztek a szállítmányok. A feliratok tanúsága szerint az olívaolaj-szállítmányok túlnyomó többsége például Baetica tartományból, a mai Andalúziából származott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap