Akit Cannes-ig repített a fekete Volga
2015. május 25. 21:15
„Készen állsz-e akár meghalni is ezért a filmért?” – kérdezte Nagy László a Tízezer nap című alkotás zártkörű próbavetítésén a rendezőtől, Kósa Ferenctől. A költő tudta, hogy a fiatal filmes 1965-ben készült, a parasztság tragikus sorsát ábrázoló műve ki fogja verni a biztosítékot az MSZMP kultúrkorifeusai körében. A filmet, amelyben a főszereplő szájából 1956 kapcsán elhangzott a forradalom szó, azonnal betiltották, az ifjú rendező karrierjét pedig ellehetetlenítették. Amikor azonban a hatalom képviselői már börtönnel kezdtek fenyegetőzni, az események egészen elképesztő fordulatot vettek. Az ismeretlen filmes hirtelen az 1967-es cannes-i filmfesztiválon találta magát, ahonnan a legjobb rendezőnek járó elismeréssel tért haza. Nemes Jeles László Saul fia című filmjének sikere kapcsán felidézzük Kósa Ferenc Tízezer nap című munkájának hihetetlen történetét.
Korábban
Cenzúra és vaságy
A Tízezer nap, Kósa Ferenc diplomamunkája a filmkészítő műhelyként a 60-as évek elején újjáalakuló Balázs Béla Stúdió első nagyjátékfilmje volt. A szervezethez a Művelődésügyi Minisztériumtól érkezett a felhívás, hogy pályázzon a magyar parasztság sorsáról szóló film elkészítésére, és a stúdió vezetősége 8-10 filmnovellából végül Kósa művét választotta ki.
Kósa és csapata magnetofonokkal és fényképezőgépekkel egy éven át járták az országot, hogy Bartók és Kodály módszerének nyomán anyagot gyűjtsenek a vidéki falvak lakosaitól. Az alkotók a parasztság sorsának alakulását a Horthy-korszaktól egészen a 60-as évekig végigkísérő filmben első kézből hallott, hiteles történetek segítségével igyekeztek ábrázolni a földműves réteg tragédiáját.
A filmeseknek azonban már a kezdetektől meggyűlt a baja a hatalommal. Az illetékes pártfunkcionáriusok a Csoóri Sándor és Gyöngyössy Imre segítségével írt forgatókönyvnek is csak a kilencedik változatát találták megfelelőnek, az ún. elfogadó vetítés pedig egyenesen botrányba fulladt: a cenzorok az 1956-os résznél tüntetőleg kivonultak a teremből. Hiába követelték azonban, hogy a rendező a leginkább kifogásolt részeket vágja ki, erre sem ő, sem a munkatársai nem voltak hajlandók, még a beígért tízezer forintos jutalom ellenére sem.
Többéves huzavona következett. A cenzorok és a filmkészítők között egyre feszültebbé vált a viszony, és egy idő után már mintegy ezer méternyi anyag halmozódott fel a Művelődésügyi Minisztérium kultúrkorifeusainak listáján. Kósa hiába védekezett azzal, hogy 1956 őszén egyszerűen nem létezett az ellenforradalom kifejezés, a cenzorokat nem hatotta meg az érvelés.
A fiatal filmes nem kapta meg a diplomáját, sőt, 1966 végétől a teljhatalmú kultúrpolitikusok már börtönnel is elkezdtek fenyegetőzni. Azzal érveltek, hogy ha egy építész pénzt kap egy ház elkészítésére, majd az összeomlik, és ráadásul még a hibákat sem hajlandó kijavítani, a legjobb, ha elkülönítik a társadalomtól.
Kósa a filmes szakma páriája lett. A következő három évben félillegális státuszban tengődött a Vas utcai kollégiumban. A különös száműzetés időszakában egy vaságyon aludt, és csak a menzán elfogyasztott ételmaradékok tartották életben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap