Akit Cannes-ig repített a fekete Volga
2015. május 25. 21:15
Korábban
Börtön helyett a francia tengerpart
1967 tavaszán aztán minden megváltozott. Egy nap a kollégium portása, Aranka néni azzal kereste meg Kósát, hogy egy nagy fekete autó jött érte a minisztériumból. Az ifjú rendező úgy gondolta, ez csak egyvalamit jelenthet: börtönbe viszik. Úgy tűnt, beigazolódhatnak Nagy László szavai. Gyorsan írt egy rövid búcsúlevelet édesanyjának, amelyet odaadott Aranka néninek, majd lement az épület elé.
A kocsiban kiderült, hogy szó sincs börtönről. Papp Sándor filmfőigazgató kérette be, aki kedélyeskedő modorban megkérdezte tőle, hogy van-e szmokingja és csokornyakkendője. Mivel a fiatal filmesnek még rendes cipője sem volt (egy saruban jelent meg a beszélgetésen), úgy gondolta, csak szórakoznak vele, pillanatok alatt az egekbe szökött a vérnyomása. Kikérte magának, hogy az elvtársak ilyen ócska, undorító módon tovább alázzák, majd rájuk csapta az ajtót és elrohant. A filmgyár egyik munkatársa azonnal Kósa után szaladt. A liftnél utolérte, és közölte vele, jobban teszi, ha visszajön, mivel a Tízezer nap indul magyar színekben a cannes-i filmfesztiválon.
A rendező csak később tudta meg, hogy a franciák hivatalos jegyzéket küldtek az illetékes hatóságoknak, amelyben kijelentették, hogy a magyarok vagy Kósa filmjével képviseltetik magukat, vagy elfelejthetik, hogy valaha is a világ egyik legrangosabb filmes ünnepégén szerepeljenek. A filmes azóta sem tudja, hogy melyik jóakarója ajánlotta be a művet a franciáknál.
Kósa és a film operatőre, Sára Sándor végül a filmgyár ruhatárából szereztek egy szmokingot, és néhány nappal később már a francia tengerparti városban voltak. Az ifjú rendező a fesztiválpalotától mintegy tíz kilométerre, egy kis szállodában lakott, míg a magyar pártfunkcionáriusok a legjobb francia hotelek kényelmét élvezhették. Az egyik cenzor kijelentette, hogy jobb lenne, ha Kósáék nem vennének részt a vetítésen, úgysem érdekelne senkit, hogy a magyar parasztok hogyan túrják a földet. A rendező és az operatőr azonban jelezte, hogy ha már egyszer kiutaztak, szeretnének megjelenni a bemutatón.
A rendező szmokingjában futva tette meg a szállása és a fesztivál helyszíne közötti távot, így a délelőtti sajtóvetítésre lihegve érkezett meg. A film sikere azonban minden kellemetlenségért kárpótolta. A közönség felállva, perceken át tartó vastapssal fogadta a filmet. A hosszan tartó, ütemes tapsot talán még Sztálin elvtárs is megirigyelte volna. Az alkotásról a nagysikerű bemutató után többek között a Francia Kommunista Párt Lapja, a l’Humanité, valamint a Le Monde is elismerően írt, a Le Nouvel Observateur kritikusa néhány nappal később pedig egyenesen kijelentette, „a Tízezer nap egyike a filmtörténet óriásainak”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap