Házasságtörő szívtipróról mintázhatták Mr. Darcy alakját
2015. május 12. 16:07 MTI
Létezett-e igazából Mr. Darcy? Erre a kérdésre válaszol határozott igennel Susan Law brit történész hamarosan megjelenő könyvében, amelyből kiderül, hogy valójában ki ihlette Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének híres hősét.
Korábban
Susan Law szerint a jóképű és gazdag brit arisztokrata regényhőst Morley első grófjáról, John Parkerről mintázta Jane Austen. Parker az írónő egy barátnőjét, Francest vette el, és a korabeli leírás szerint szenvedélyes férfiként ismerték. A történész azt állítja, meggyőző érveket tud felsorakoztatni Mr. Darcy valódi személyazonossága mellett, azt ugyanakkor elismeri, hogy szász százalékig azért nem biztos az igazában. Mint emlékeztetett: Austen sohasem állította kerek-perec, hogy Darcyt a grófról mintázta, de meglehet, hogy ennek a barátnőjéhez való lojalitása lehetett az oka.
"Tudjuk, milyen közel állt egymáshoz Jane Austen és Frances. Sohasem áll elő azzal, hogy 'a férjed, Mr. Darcy', tehát nem lehetünk teljesen bizonyosak ebben" - fogalmazott Law, hozzáfűzve, hogy ennek ellenére a hosszú és aprólékos kutatás nyomán neki nem maradtak kétségei efelől. Felfedezéséről egy könyvben ad számot a kutató, aki a The Daily Telegraph szerint már öt évet töltött levelek, naplók és korabeli újságok tanulmányozásával, hogy a hőst ihlető személyt megtalálja.
A bizonyítékok közül a legfontosabb, hogy Austen egy ideig a grófnál vendégeskedett a plymuthi Saltram House-ban, amikor a 19. század fordulóján a Büszkeség és balítélet című regényét írta. Amikor a mű megjelent, sokan azt gondolták, azt Austen barátnője, a gróf második felesége, Frances írta, mivel a regényt a szerző megnevezése nélkül adták ki először 1813-ban.
Az 52 esztendős Law szerint Mr. Darcy és a gróf között szembeötlő a hasonlóság. Austen úgy írta le a hőst, mint aki mindenki figyelmét megragadja, amint egy szobába belép: magas, jóképű és nemes arcélű. Az elméletet az is alátámaszthatja, hogy Austen Mansfield Park című regényének házasságtöréssel foglalkozó szálához sokak szerint éppen a gróf első házassága körüli botránya szolgált mintául. A gróf beperelte első feleségét házasságtörésért, mert megszökött a család egyik barátjával, de közben az is kiderült, a nő azt követően tette ezt, hogy megtudta, férjének három törvénytelen gyermeke született férjnél lévő szeretőjétől - mesélte Law.
A történész megfejtése valószínűleg heves vitákat kelt majd az Austen-rajongók körében, akiknek népes táborában eddig is számos elképzelés keringett Mr. Darcy kiléte felől. A gyakran emlegetett további jelöltek között szerepel Thomas Lefroy, Austen egykori szerelme és Samuel Blackall teológiahallgató, akivel egy szünidőben találkozott az írónő. Sok szakértő kételkedik abban, hogy Mr. Darcy irodalmi alakja szükségképpen egy valódi személy ihletésére született volna, ezt inkább Austen teremtő képzeletének tulajdonítják.
Susan Law Through the Keyhole: Sex, Scandal and the Secret Life of the Country House (Kulcslyukon át: szex, botrány és titkos élet a vidéki kúriában) című könyve Nagy-Britanniában júliusban jelenik meg a The History Press kiadásban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap