Cervantes csontjait rejtheti az M. C. monogramos fakoporsó
2015. március 12. 10:11 MTI
Egyértelmű bizonyíték továbbra sincs, de a tudósok úgy hiszik, hogy a Don Quijote szerzője, Miguel de Cervantes maradványait találták meg egy madridi kolostor kápolnája alatt.
Korábban
A híres író sírja utáni kutatás tavaly április végén kezdődött annál a templomnál, ahol a feljegyzések szerint eltemették 1616-ban. Először földradarral vizsgálták át a területet, és több temetkezési helyet is felfedeztek az épület alatt. Az ásatások során egy 60 négyzetméteres kriptára bukkantak 5 méterrel a föld alatt, ahol az egyik falfülkéből egy M. C. monogramos fakoporsó töredékei, köztük emberi csontok is előkerültek.
A maradványokat most tömegspektrométerrel elemzik a tudósok, de a külső vizsgálatok alapján úgy hiszik, hogy megtalálták Cervantes és felesége, Catalina de Salazar csontjait, amelyek nagyon rossz állapotban vannak, és ez nehezíti az azonosítást.
A tudósok elméletét megalapozni látszik, hogy a csontokat azon a helyen találták meg, ahová az egykor ünnepelt szerző sírját 1673-ban áthelyezték a templom felújítása miatt. A projektet finanszírozó madridi önkormányzat ugyanakkor türelemre int mindenkit, amíg nem lesz meg a minden kétséget kizáró bizonyíték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap