Női-férfi munkamegosztás volt a neandervölgyiek között
2015. február 24. 13:06
Nemek szerinti munkavégzés jellemezte a neandervölgyi emberek (Homo sapiens neanderthalensis) mindennapjait - állapította meg a Spanyol Tudományos Kutatási Főtanács (CSIC) égisze alatt folyó kutatás, amelynek eredményét a Journal of Human Evolution ismertette.
Spanyol kutatók a különböző lelőhelyeken (El Sidron, Spanyolország; L'Hortus, Franciaország; Spy, Belgium) előkerült 19 egyed összesen 99 metsző-és szemfogát vizsgálták meg, mely során megállapították, hogy a női fogak barázdái ugyanolyan mintázatot rajzolnak ki, ám azok jól láthatóan különböznek a férfiakétól.
Az elemzések során kiderült, hogy a neandervölgyi emberek fogain - függetlenül koruktól - rágófelszíni barázdák vannak. "Ez abból a szokásból következett, hogy e csoportok tagjai szájukat mintegy harmadik kézként használták, ahogy az néhány ma élő közösségnél is megfigyelhető" - mondta el Antonio Rosas, a CSIC kutatója.
A szakember kifejtette, hogy a felnőtt női fogazatoknál felfedezett barázdák hosszabbak, mint a férfi fogakon láthatók, így arra következtettek, hogy az általuk végzett munkavégzés is különbözött. Hasonló különbség figyelhető meg a fogzománc esetében is: a felnőtt férfi maradványok fogain sokkal több kopás van a zománcon és a dentinen (a fog keményszöveteinek az egyike, amely a zománc illetve a cement és a fogbél között helyezkedik el) a felső fogaknál, míg ez a nőknél az alsó fogaknál figyelhető meg.
A tudósok egyelőre csak találgatnak, hogy ezek a fogsérülések mely tevékenységekkel hozhatók összefüggésbe. A tanulmány szerzői mindenesetre megjegyzik, hogy mint a modern vadászó-gyűjtögető társadalmak esetében, úgy az őskori közösségekben is a nők voltak a felelősek a szőrmék és az egyéb öltözetek elkészítéséért, míg a kőeszközök javítgatása a férfiak reszortja volt.
"Mindezek ellenére úgy gondoljuk, hogy a nemek szerinti munkavégzés csak néhány feladatra korlátozódott, valószínűleg a nők és a férfiak egyenlő arányban vettek részt a nagytestű emlősök levadászásában" - mondta el Almudena Estalrrich spanyol kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap