Mit viseltek honfoglaló elődeink?
2015. február 18. 16:04
A MTA BTK 2012-ben életre hívott Magyar Őstörténeti Témacsoportjának egyik feladata a tudományos munka során megszületett ismeretek terjesztése, az érdeklődő olvasók számára érthető formában való közzététele, azaz a minőségi ismeretterjesztés. Ennek jegyében indult meg a Helikon Kiadóval összefogva egy hat kötetesre tervezett könyvsorozat (Magyar őstörténet 1-6.) kiadása, amelynek első kötete a közelmúltban már meg is jelent A honfoglalók viselete címmel.
A tucatnyi szerző munkájával elkészült kötet három részből áll. Az első fejezetek azt mutatják be, hogy mi az, ami hajdani elődeink öltözékéből ránk maradt, azaz a régészeti leletek. A szerkesztők arra törekedtek, hogy egyrészt bemutatásra kerüljenek a jelenleg még kevéssé ismert, a Kárpátoktól keletre előkerült, s valószínűleg a honfoglaló elődökkel kapcsolatba hozható leletek, másrészt az utóbbi néhány év legjelentősebb honfoglalás kori leleteit ismertették maguk az ásató régészek.
A második rész a viseletek alapanyagaival foglalkozik, a textilekkel, a bőrrel és a nemezzel. A harmadik nagy egységben pedig az egyes viseleti elemek (fejfedők, felsőruhák, ingek és nadrágok, övek, lábbelik) következnek, a régészeti leletektől elindulva a lehetséges rekonstrukciókig bemutatva mindazt, amit jelenleg tudunk róluk.
A kötetet számos korabeli forrásidézet, magyarázó szöveg, valamint fotók és térképek teszik könnyebben érhetővé és szemléletesebbé. Új, művészi színvonalú rekonstrukciós rajzok is készültek, amelyek Boldog Zoltán munkái. A Digitális legendárium munkacsoport tagjai pedig rövid, ámde szemet gyönyörködtető ajánló-filmet is készítettek a kötetről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap