Megbilincselve temették el a rómaiakat
2014. december 4. 16:06
Francia régészek tavaly egy építkezés előtt megkezdett leletmentő ásatás során kiterjedt római kori gall temetőre bukkantak Franciaország délnyugati részén. Az ókori temetőben több száz sírhely került elő, néhány elhunytat megbéklyózva, egyikőjüket vasnyakörvvel helyezték végső "nyugalomra".
Korábban
Franciaország délnyugati részén, Poitou-Charentes régiójában, a Saintes nevű város területén található római amfiteátrumtól 250 méterre nyugatra egy kiterjedt római kori temetőt fedeztek fel francia archeológusok. Az igen jelentősnek tartott nekropoliszban számos kettőssírt fedeztek fel, de előkerült egy olyan nagy méretű, 2 méterszer 1,3 méteres nyughely is, amely öt személy - köztük két gyermek - maradványait tartalmazta.
Többes temetkezés, ahol öt személy nyugodott
Szinte alig akadt sír, ahol sírmellékletet találtak volna, volt azonban egy gyermek, aki mellé egy, az i.sz. 2. század második feléből származó vázát temettek. Szemére két érmét helyeztek, amely temetkezési szokás azért is furcsa, mert nagyon különbözik a temető többi sírjában látottaktól.
Nyakörvvel és béklyóval eltemetett férfi
A régészek találtak négy felnőtt férfit, akiknek a bal bokájukra bilincset, egyikőjük nyakára pedig vasnyakörvet tettek. Előkerült egy olyan gyermek csontváza is, akinek bal csuklójára egy kezdetleges, szegecselt eszközt szorítottak. Arra csak a további kutatások deríthetnek fényt, hogy kik is voltak az elhunytak, honnan származtak, és hogy milyen kapcsolatban álltak a temető többi "lakójával".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap