23 ezer éves vénusz került elő Amiens-ben
2014. december 1. 14:55
Az észak-franciaországi város, Amiens Renancourt nevű negyedében egy kis, de jelentőségét tekintve nagyon fontos őskori leletre bukkantak francia szakemberek: egy mészkőből készült vénuszszoborra.
Korábban
A szakemberek idén nyáron, az észak-franciaországi Amiens területén végzett ásatások során bukkantak rá az őskőkorszaki (paleolitikum) szoborra, amelyhez hasonló leletre fél évszázada nem volt példa.
Az őskőkori vénuszszobrok a felső-paleolit emberének első embert ábrázoló kisplasztikái. E szobrok a 35 ezer és 7 ezer évvel ezelőtti időintervallumban keletkeztek, a cro-magnoni ember aurignaci kultúrájától a gravettin át a magdaléni végéig. Legismertebb közülük az 1908-ban, Szombathy József magyar régész által feltárt, 24-22 ezer éves, mindössze 11 centiméteres willendorfi vénusz, amelyet szemcsés mészkőből faragtak és vörös okkerrel festettek.
Az amiens-i negyed után renancourt-i vénusznak nevezett kisplasztika mészkőből készült és 23 ezer éves, a gravetti kultúra egyik művésze faragta. A vénuszszobrok jellemzőit viseli magán: a mellek és a gömbölyű has kifejezetten hangsúlyos, ami a termékenységgel való erős kapcsolatra utal. Az eredetileg húsz darabban előkerült, 11 centiméter magas alkotást gondosan összeillesztették, ám jobb lába hiányzik. Eddig mintegy száz gravetti idolt találtak Európa területén, de ez az első, amely Franciaország északi részéről származik.
A renancourt-i vénuszt a következő hónapokban alapos vizsgálatok alá vetik, mielőtt az Amiens-i Picardie Múzeumba szállítanák.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap