Csillagászati áron kelt el Napóleon kétsarkú fekete kalapja
2014. november 17. 11:08
A várt 3-400 ezer euró helyett 1,884 millió euróért (577 millió forint) kelt el Bonaparte Napóleon francia császár egyik fekete filcből készült, ritkaságnak számító kétsarkú kalapja egy árverésen vasárnap a Párizs melletti Fontainebleau-ban.
Korábban
Az Osenat aukciósház közlése szerint az ikonikus fejfedőt, amely egyike a marengói csatában (1800) Napóleon által viselt kalapoknak, egy dél-koreai gyűjtő vásárolta meg.
Uralkodása alatt a császár nagyjából 120 kalapot "fogyasztott" el. A fejfedőket általában a Poupart & Cie cég biztosította számára, darabonként mintegy 60 frankos áron. Az aukció katalógusa szerint Napóleonnál mindig 12 kalap volt forgalomban.
Mára nagyjából 20-30 kalapja maradt fenn, amelyek többségét múzeumokban őrzik. A vasárnap kalapács alá került példány kitűnő állapotát jelzi, hogy szürkészöld selyembélése is megvan.
Napóleon egyedi megjelenése nem a véletlen műve volt. A 19. század elején az ilyen kalapokat a sarkokkal előre, illetve hátrafele viselték, ám Napóleon, hogy "felhívja magára a figyelmet", elfordítva hordta a fejfedőt.
A kalapot a monacói hercegi palota Napóleon-múzeumának gyűjteményéből bocsátották árverésre. A kollekció nagy részét a 20. század elején gyűjtötte II. Lajos monacói herceg (1870-1949), majd a múzeumot 1970-ben megnyitó III. Rainier herceg gazdagította.
A hercegi család saját történelmére összpontosító új muzeológiai tervek miatt válik meg a kollekció egy részétől. Az aukciósház szerint a gyűjtemény értékesítése az évszázad árverése a témában.
A szombat-vasárnapi fontainebleau-i aukción egyebek közt Napóleonról készült portrékra, a francia trikolórt idéző katonai derékszalagokra és medálokra, a császár márványból és bronzból készült mellszobraira, valamint különböző személyes tárgyaira - kesztyűkre, borotvára és zsebórára - licitálhattak az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap