Heves vita Tutanhamon múmiájának sorsa körül
2014. szeptember 29. 15:23 MTI
Neves egyiptomi régészek azt követelik, hogy Tutanhamon fáraó Luxor városában kiállított, szétesőfélben lévő múmiáját vitrinéből helyezzék vissza abba az aranykoporsóba, amely több mint háromezer éven át szolgált természetes környezetéül - adta hírül hétfőn az as-Sark al-Auszat című pánarab hírportál.
Korábban
Az egyiptológusok követeléseit megelőzően Mahmúd ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter szakértők nyomására szombaton megakadályozta, hogy Tutanhamon veszélyeztetett állapotban lévő földi maradványait felső-egyiptomi nyughelyéről a fővárosba szállítsák.
Musztafa Amín, az egyiptomi Régiségek Legfelsőbb Tanácsának főtitkára ugyanis a héten bejelentette, hogy a múmián a kairói Egyiptomi Múzeumban fognak vizsgálatokat és helyreállítási munkálatokat végrehajtani. Damáti szombaton bejelentette, hogy Luxor tartomány kormányzójával közösen olyan alternatívák megteremtésén fáradozik, amelyek a fent említett intézkedések elvégzését az eredeti helyszínen teszik lehetővé.
Tutanhamon Kairóba szállításáról először tíz éve született döntés, amelyet nemcsak kutatók, hanem különböző civil szervezetek is hevesen támadtak. Szakértők szerint az áthelyezés különös veszélyt jelentene az egyiptomi régészet egyik legkiemelkedőbb kincsére, hiszen a múmia koponyája és lábszárai már így is leváltak törzsétől.
Az as-Sark al-Auszat hétfőn idézte Ahmed Száleh Abdallah múmiaszakértő aggodalmait is, aki felhívta a figyelmet azon káros hatásokra, amelyek a fáraó maradványait jelenlegi kiállítási helyén érik. Abdallah szerint egyebek mellett az is rongáló hatással van, hogy a tetemet tartalmazó üvegvitrin áramellátását minden éjjel lekapcsolják. A régész elmondta, hogy ha a jelenlegi körülmények fennmaradnak, Tutanhamon felbecsülhetetlen értékű múmiája harminc éven belül megsemmisül.
Abdallah felszólította az illetékes szerveket, tegyék lehetővé, hogy a múmia helyreállítását az eredeti, légmentesített sírkamrában végezzék el, s csak azután engedjék a látogatókat a fáraó közelébe. Ezen kívül azt is követelte a hatóságoktól, hozzák nyilvánosságra az 1925-ben, 1968-ban és 1972-ben elvégzett titkos vizsgálatok eredményeit, amelyeket azóta is homály övez.
A mintegy 3300 évvel ezelőtt elhunyt fáraó sírját Howard Carter brit régész fedezte fel 1922-ben a Luxorhoz közel található Királyok völgyében. Míg a múmia a mai napig az eredeti helyszínen van kiállítva, a hozzátartozó világhírű arany halotti maszk a kairói Egyiptomi Múzeumban látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.