Szegedre érkezett a Tutanhamon-gyűrű
2014. április 29. 12:46 MTI
Egyebek mellett egy Tutanhamon nevével ellátott különleges kerámiagyűrű érkezett a németországi Heidelbergből Szegedre, a Móra múzeum fáraó kiállításának újabb helyszínére. A Fekete-házban nyíló tárlat a múmiák birodalma lesz - mondta a múzeum igazgatója kedden.
Korábban
Fogas Ottó kifejtette: a monstre kiállítás-sorozat második helyszínén a legkülönlegesebb darab a Tutanhamon nevével ellátott gyűrű. Az ékszer a fáraó uralkodásának idejében, azaz csaknem 3400 éve készült, a gyűrűt valószínűleg az uralkodó egyik hivatalnoka viselhette.
A fáraók Egyiptoma című kiállítás második helyszínén, a Fekete-házban az állati és emberi mumifikálás rejtelmei várják az érdeklődőket, így eredeti emberi és állati múmiát is bemutatnak majd. Emellett itt ismerhetik meg a látogatók az egyiptomi írás titkait, valamint az orvoslás és gyógyítás legfontosabb tudnivalóit. A tárlat a Fekete-ház egészét elfoglalja, így mintegy négyszáz négyzetméteren, csaknem kétszáz tárgyat láthatnak az érdeklődők az elsősorban templombelsőként megjelenített kiállítótérben - tette hozzá az igazgató.
Az Egyiptomi múmia - A balzsamozás terme alcímet viselő kiállítást május 9-én nyitják meg. Az áprilisi, Kass Galériában nyílt kiállítás után a Fekete-ház a második helyszín, a kiállítás-sorozat végül a nyár folyamán teljesedik ki. Júniustól a Móra Ferenc Múzeum főépületében is az ókori Egyiptomnak szentelt kiállítás várja a látogatókat. A tárlatok az év végéig lesznek megtekinthetők. A három kiállítóhelyen kilenc teremben összesen 1200 négyzetméteren mutatják be az ókori kultúrát mintegy négyszáz tárggyal.
A tárlatok anyagát Európa több múzeumából kölcsönözték, az eseménysorozat biztosítási értéke meghaladja a 3 milliárd forintot. Érkeznek tárgyak egyebek mellett a Szépművészeti Múzeumból, a Magyar Természettudományi Múzeumból, a debreceni Déri Múzeumból, a heidelbergi egyetem gyűjteményéből, valamint a bécsi Kunsthistorisches Museum is bekapcsolódott a programba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.