Új búvárruhában kutatnak az ókori számítógép lelőhelyén
2014. szeptember 26. 16:55
Több mint egy évszázad telt el a bolygók mozgását előrejelző antiküthérai szerkezet megtalálása óta, azonban a régészek lelkesedése mit sem csökkent a terület iránt. A szakértők most egy forradalmian új búvárruha segítségével merülnek alá, amely lehetővé teszi, hogy huzamosabb ideig tartózkodjanak a mélyben.
Korábban
Az antiküthérai szerkezetet egy antik számológépnek, illetve órának tartják a szakemberek. A valószínűsíthetően asztronómiai számolásokra használt "mechanikus számítógépre" 1902. május 17-én, 40 méter mélységben, a Küthéra és Kréta között fekvő Antiküthéra szigete mellett bukkantak szivacshalászok.
Egy legalább 30 - mások szerint 70 darab - fogaskerék által működtetett szerkezetet kell elképzelnünk, amely előre jelezte a Nap, a Hold, valamint az öt bolygószomszédunk mozgását. A naptár tárcsái mozgathatóak voltak, így a napév megfelelő negyedévéhez lehetett igazítani. A fogaskerekek óramutató karokat mozgattak az előlap felett. A 2100 éves szerkezet segítségével jövőbeli vagy múltbéli dátumok megadása után a Vénusz-átvonulást is ki lehetett számolni.
A kutatók szerint a mechanikai csoda valószínűleg Korinthoszban készült, s Arkhimédész (i. e. 287-212) tervezte meg, mások szerint Poszeidóniosz görög sztoikus gondolkodó alkothatta meg. A bronzból készült és fatokban elhelyezett tárgyon több ezer írásjel és egyéb szimbólum található. Az elülső lemezen lévő tárcsa a görög és az egyiptomi naptárt mutatta, a hátul lévők segítségével pedig a Hold mozgásait, s fogyatkozásainak idejét lehetett kiszámítani.
A 2006-ban indult Antikythera Mechanism Research Project kutatói számítógépes tomográf segítségével megállapították, hogy a tenger fenekén megtalált darabok egykor tényleg egy ókori számológép részei lehettek. A projektvezető Mike Edmunds véleménye szerint a találmány elképesztő precizitással működött. Csak egy példát említve: ugyan a Hold ellipszispályája miatt néha gyorsabban mozog az égbolton, de a szerkezet ezt is figyelembe vette a bolygómozgások előrejelzésénél.
A görög és amerikai régészek most ismét visszatérnek az Antiküthéra szigete melletti hajóroncshoz. Munkájukat nagyban megkönnyíti az Exosuit mélytengeri búvárruha, amellyel akár kétszer több időt tölthetnek a tenger mélyén. A Nuytco Research által készített ruha 150 méter mélyen is megállja a helyét, eddig ugyanis a búvárok maximum 60 méteres mélységben dolgozhattak biztonságosan.
A Toy Storyból ismert Buzz Lightyear karakterének felszerelésére hajazó "búvárruha igencsak kibővíti a lehetőségeinket, s több órán át lent lehetünk a mélyben" - mondta Theotokisz Theodoulou görög régész. "A Rómába tartó hajó roncsa körül még számtalan kincs lapulhat" - tette hozzá egy másik régész, Dimitrisz Kourkoumelisz, aki reményét fejezte ki, hogy az újabb expedíció során olyan bizonyítékokat találhatnak, amelyek megerősítik a már korábban is feltételezett második hajó létét, amely az óraszerkezet pozíciójától mintegy 250 méterre lehet.
Antiküthéra, ahol ma csupán 44-en élnek, az ókor egyik legforgalmasabb tengeri útvonalán fekszik. A sziget a kilikiai kalózok egyik támaszpontjául szolgált, érdekesség, hogy a tengeri útonállók egy alkalommal magát az ifjú Julius Caesart is elfogták, s váltságdíjat követeltek érte. A későbbi imperátor nem felejtette el ifjonti kalandját, s keresztre feszíttette elrablóit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap