Teljes pompájukban az amphipoliszi sír kariatidái
2014. szeptember 24. 11:47
Teljes pompájában ragyog az ókori amphipoliszi monumentális sír bejáratát őrző két nőalak.
Korábban
A két nőalak hasonló az athéni Akropolisz kariatidáihoz. A közeli Thasszosz szigetéről származó márványból készültek, s márvány talapzaton állnak. A 227 centiméter magas szobrokon magastalpú, precízen kidolgozott, vörösre és sárgára festett lábbelik vannak, és egy olyan falon találták őket, amelyek a sírbolt még fel nem tárt kamrájához vezet.
A Görög Kulturális Minisztérium által közzétett felvételeken látható, hogy a nők kitont és fülbevalót viselnek, hajuk pedig vállukra hull. Bár az egyik kariatida arca szinte teljesen ép, a másiké hiányzik, igaz, a régészeknek sikerült az egyes darabjait megtalálniuk, ahogy előkerültek a kéz töredékei is. Jól kivehető, hogy a nőalakok kezükkel finoman felemelik kitonjaikat, ami a régészek szerint egy szimbolikus aktus a sírrablók távoltartására.
A múlt hónapban tárták fel görög régészek a temetkezési hely bejáratát. A sírhely a feltételezések szerint az eddigi legnagyobb, amelyet Görögországban találtak. A szakértők a bejáratnál két fej és szárny nélküli szfinxet találtak, egy 4,5 méter széles, a sírba vezető utat, oldalán freskókkal borított fallal. A még zárt sírkamrát 497 méter hosszú márvány külső fal veszi körbe. Eddig összesen három teremre bukkantak, de Lina Mendoni kulturális államtitkár a minap jelezte: elképzelhető, hogy van egy negyedik is a titokzatos síremlékben.
Hogy kit rejt a Nagy Sándorhoz köthető sír, egyelőre rejtély. A tudósok úgy vélik, hogy a sírhalom tetején az az ötméteres oroszlánszobor állhatott, amelyre egy évtizede bukkantak öt kilométerrel távolabb. Ezek alapján pedig az is feltételezhető, hogy a sírban mütilénéi Laomedón, III. Alexandrosz egyik hadvezére nyugszik, aki a király halála után Szíria kormányzója lett, a minden alapot nélkülöző elméletek szerint azonban maga a legendás makedón uralkodó maradványai lehetnek ott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap