Első ízben látható a világ legrégibb zsidó imakönyve
2014. szeptember 19. 11:59 MTI
Jeruzsálemben elsőként állítják ki a következő hetekben a világ legrégebbi ismert zsidó imakönyvét, közölték izraeli lapok. Csütörtök este zárt közű rendezvényen nyitották meg Jeruzsálemben a négy hétig tartó kiállítást a Bibliai Föld Múzeumában (Bible Lands Museum). Az ősi imakönyvet a Könyvek könyve című kiállítás részeként hasonló régi héber biblia szövegek, valamint egy, a Biblia első nyomtatásakor született Gutenberg-Biblia társaságában tekintheti meg a nagyközönség, írta a Maarív című izraeli napilap.
Korábban
A máig eredeti kötésében lévő ezerkétszáz éves, kézzel írott és ötven oldalas apró könyvecskét régi pontozott héber betűkkel, a babiloni héber nyelv szerint jegyezték bőrlapokra. A kutatók mindeddig nem fértek hozzá, ezért a pontos korát és eredetiségét meghatározó tudományos vizsgálatok várhatóan csak 2015-ben fejeződnek be. A jelenlegi becslések szerint i. sz. 840 körül íródhattak a szövegek, amikor a babiloni zsidó vallási és tudományos központ virágkorát élte.
A tíz-tizenöt különböző kézírással írt imakönyvecske szokatlan módon három részből áll: reggeli imákat, liturgiai verseket és a pészahi haggada részleteit is tartalmazza. Az összeállítás furcsasága, valamint a lapok hasonló, de nem egységes mérete miatt Matthew Morgenstern, a tel-avivi egyetem professzora nem bizonyos benne, hogy a középkorban, vagy esetleg csak jóval később állították-e össze a könyvet.
Az imagyűjtemény több nemzedéken át egy család tulajdonában állt, majd hosszú ideig, több éven keresztül a régiségpiacon volt, de a gyűjtők óvakodtak megvásárlásától bizonytalan eredete miatt. Az imakönyvet végül tavaly az amerikai Steve Green, a világ legnagyobb bibliai magángyűjteményének, a negyvenezer darabból álló bibliai ,,Green-gyűjteménynek" a tulajdonosa vásárolta meg.
Green evangélikus papok leszármazottja, aki maga is szigorúan gyakorolja hitét. Családjával egy 8 emeletes bibliai múzeum felépítését tervezi Washingtonban 800 millió dollárból, amelyben várhatóan fontos szerephez jut majd a jelenleg Jeruzsálemben bemutatott legősibb zsidó imakönyv is.
A szakértőknek mindeddig azért okozott gondot a könyv korának pontos meghatározása, mert az ókori holt-tengeri tekercsek és a középkori szövegeket tartalmazó kairói geniza leletei közötti időszakból igen kevés írott szöveg maradt fenn. A Green alapítvány az imakönyv megvásárlása előtt karbonos kormeghatározó vizsgálatot végeztetett, amely a lelet korát a 9. század első felére tette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap