Egymás kezét fogja a hatszáz éve eltemetett pár
2014. szeptember 15. 13:40
Két, egymás kezét fogó csontvázat tártak fel régészek egy kápolna romjai között az angliai Leicestershire megyében.
A férfi és a nő maradványait egy középkori zarándokhelyen, a hallatoni (Harborough, Leicestershire) St. Morrell kápolnánál találták meg brit archeológusok - számolt be a Leicester Mercury online kiadása.
A régóta elveszettnek hitt, geofizikai kutatás során azonosított középkori kápolna alatt római kori cserepek is előkerültek. Az emberi maradványokra a Hallaton Fieldwork Group önkéntesei bukkantak múlt héten a legutóbbi ásatási szezon alkalmával. (a leletekről - engedély híján - a lap tudósítása szerint nem készültek képek)
Vicky Score ásatásvezető, a Leicesteri Egyetem régésze elmondta, hogy a lelőhelyen eddig kilenc csontvázat tártak fel, amelyek korát a radiokarbonos vizsgálatok a 14. századra teszik. Néhányukra köveket helyeztek, amely szokás leginkább a kelet-európai temetkezésekre volt jellemző a korban.
A kápolna első írásos említése 1532-ből származik, s ami igazán különlegessé teszi, az a középkori réteg alatt talált római cserépmaradványok, hiszen ez arra utal, hogy a terület már mintegy kétezer év óta lakott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap