Állattemetőt és római hajóroncsot tárnak fel az ősi egyiptomi kikötőnél
2014. augusztus 27. 11:52
Folytatódott a Vörös-tenger nyugati partján elhelyezkedő ősi egyiptomi kikötőváros, Bereniké feltárása. A régészek jelenleg geofizikai mérésekkel próbálják a település egykori épületeinek pontos helyét meghatározni.
Korábban
Bereniké Asszuántól 260 kilométerre keletre, a Vörös-tenger nyugati partján feküdt és az egyik legfontosabb kereskedelmi kikötő volt az ókori Európa, az Arab-félsziget és India közötti kereskedelemben. A várost II. Ptolemaiosz Philadelphosz (i.e. 282-i.e. 246) egyiptomi uralkodó alapította, s kezdetben az afrikaielefánt-kereskedelemben játszott fontos szerepet. A település később, az i. e. 3. századtól kezdődően a térség egyik gazdasági központjává vált.
A kikötőváros feltárása 1994-ben kezdődött el, amely azóta csak 2002 és 2008 között szünetelt a feszült politikai és katonai helyzet miatt. Három évvel ezelőtt egy amerikai kutatócsapat egy állattemetőt tárt fel, ezenfelül a kikötőben hajódeszkákat és egyéb, tengeri kereskedelemmel összefüggő tárgyakat találtak, valamint a kora római korból származó szemétdombon kincsek is előkerültek. A korábbi ásatások is hasonló leleteket eredményeztek: indiai eredetű kerámiák és gyöngyök, valamint libanoni cédrusfából készült deszkák, vagy egy Indiából importált, borsszemekkel töltött kancsó is feltárásra kerültek.
"Az idei év legérdekesebb felfedezése kétségtelenül az a fatörzsű hajó, amellyel a római kor kezdetén közlekedtek" - jelentette ki Iwona Zych, a varsói PCMA nevű régészeti intézet kutatója, aki Steven E. Sidebothamem (University of Delaware) amerikai régésszel közösen végez ásatásokat a területen. A felfedezés azért jelentős, mert ez az első, teljes egészében feltárt hajóroncs Egyiptomban ebből a korból. A tudósok jelenleg alapos méréseket végeznek, hogy rekonstruálják és megállapítsák a hajó méretét.
A régészek tovább folytatják az állattemető feltárását, ahol idén eddig összesen hatvan temetkezést találtak: főleg macskákét, de előkerültek kis számban kutya- és majomcsontvázak is. Látva a temető méretét, Marta Osypińska archeozoológus szerint elképzelhető, hogy valamilyen nagyobb csapás, járvány sújtotta a kikötővárost, de az sem kizárt, hogy az állatokat a rituálék során használták fel a hosszabb tengeri utak előtt. A kérdés tisztázásához további kutatások szükségesek.
A kutatók geofizikai méréseket is végeznek, hogy feltárják az ókori kikötőváros láthatatlan emlékeit. "Az idei év eredményei nagyon bíztatóak. Két nagyobb út találkozásánál egy tetrapylonra (kapu négy ajtóval) emlékeztető épületet, a város északi részén pedig adminisztratív és középületek hatalmas komplexumát sikerült azonosítani" - mondta el Zych.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap