Motorosok emlékeznek a lengyel ellenállás legendás alakjára
2014. augusztus 19. 09:31 MTI
Budapestre indultak hétfőn lengyel Harley Davidson-rajongók európai túrájuk során, hogy a II. világháborús lengyel ellenállás legendás alakjának, a 100 éve született Jan Karski futárnak a magyarországi tevékenységéről is megemlékezzenek.
A lodzi Marek Edelman dialógusközpont kezdeményezésére indított ötezer kilométeres motorkerékpáros túra Karski első küldetésének útvonalán halad.
Az augusztus 30-ig tartó vándorlás közben a lengyel motorosok a franciaországi Angers-ig, az emigráns lengyel kormány székhelyéig jutnak el (Karski 1942-43-ban juttatott el jelentéseket az emigráns kormányhoz és a nyugati hatalmakhoz a nácik által megszállt Lengyelország helyzetéről). Útközben a Karski személyéhez kötődő helyszíneken előadásokat tartanak.
Az akció résztvevői hétfő délután Zakopanéban tartottak előadást Karskiról. Ezután elindultak Budapest felé, ahová Kassán keresztül jutnak el hétfő éjjel. Amint az MTI-nek Maciej Sankowski, a túra vezetője elmondta, azokat a helyeket keresik fel, amelyek Karskihoz kötődnek; a lengyel diplomata többször is megfordult Magyarország fővárosában, ahol kereszteződtek a futárútvonalak.
Jan Karski (1914-2000) a lengyel ellenállás tisztje, jogász, történész volt, az első olyan szemtanú, aki a brit és az amerikai szövetségeseknek, köztük Franklin Delano Roosevelt amerikai elnöknek beszámolt a holokausztról. Egyebek között az amerikai Elnöki Szabadságéremmel és a Világ Igaza izraeli címmel tüntették ki, 1998-ban Nobel-békedíjra jelölték. A második világháború után az Egyesült Államokba emigrált, később a washingtoni Georgetown Egyetem professzora lett, és az amerikai fővárosban halt meg 86 éves korában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap