10 érdekesség a teáról
2014. július 1. 12:12
Korábban
1 A teával kapcsolatos legkorábbi legenda szerint i. e. 2737 körül, miközben Sen-nung kínai császár ivóvizét forralták, a szél néhány levelet az üstbe fújt. Az uralkodó megkóstolta, és ízletesnek találta az italt.
2. A tea egyik népszerű eredetmítosza Bodhidharma buddhista paphoz kapcsolódik, aki – hogy soha többé ne tudjon elaludni – i. sz. 500 körül levágta a szemhéjait, amelyekből kisarjadtak az első teacserjék.
3. Az orvosságként fogyasztott tea eleinte az uralkodók itala volt. Különleges státuszát jelzi, hogy egy kínai császár egy alkalommal egy csésze teával jutalmazta győztes hadvezérét.
4. A kínai uralkodók hamar felismerték a teában rejlő haszonszerzési lehetőséget. A tea a 7-9. századra az állam egyik legfőbb bevételi forrása lett.
5. A teát elsőként a Holland Kelet-indiai Társaság hajói hozták be Európába 1610 körül. Az áru a magas adók miatt kezdetben főként csempészet útján jutott el az öreg kontinens országaiba.
6. Európában szinte azonnal megkezdődött a tea hamisítása. Olykor utcai porral és szeméttel hígították fel az árut, sok esetben pedig – gyakran mérgező – festékkel színezték az italt.
7. A teát európai megjelenésekor sokszor még nem rendeltetésszerűen használták, és még az is előfordult, hogy a tealevelet kenyérrel fogyasztották el.
8. Angliában a tea villámgyorsan átvette a kávé helyét. A tea megjelenése idején Londonban mintegy kétezer kávéház működött, amelyek a 18. századra szinte kivétel nélkül teaházzá alakultak át.
9. A teát az angolok és az oroszok is felhasználták az alkoholizmus elleni harcban. Az angol király olykor ingyen teát osztogatott a népnek, Oroszországban pedig a 19. század végén több olcsó teázót is nyitottak a munkásoknak.
10 A teafiltert és a jegesteát egyaránt 1904-ben találták fel az Egyesült Államokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap