Oxigénpalack nélkül a világ tetején
2014. április 4. 10:42 MTI
Klein Dávid hegymászó ismét megkísérel oxigénpalack nélkül feljutni a Mount Everestre, a világ legmagasabb hegycsúcsára. Az expedíció április 6-án indul, a csúcstámadás május végére, június elejére várható. Palack nélkül először 1978-ban jutottak fel a világ tetejére, és azóta is alig 200 hegymászónak sikerült mindez.
Korábban
1852-ig a 8848 méteres Csomolungma (angol nyelvterületen Mount Everest) csak egy volt a Himalája hatalmas, hófödte csúcsai közül, mígnem egy indiai matematikus, a George Everest által felfedezett Radhanath Sikdar meg nem állapította, hogy a világ legmagasabb hegye. Ezzel egy csapásra a nemzetközi érdeklődés középpontjába került, főleg, amikor 1885-ben a brit alpinistaklub elnöke, Clinton Thomas Dent kijelentette: lehetségesnek tartja a megmászását. Az első expedícióknak mégis évtizedeket kellett várniuk arra, hogy megkísérelhessék a feljutást, míg Tibet addig zárt kapui végre megnyíltak előttük 1921-ben.
Ekkor lépett színre a híres brit páros, George Mallory és Andrew Irvine, akik nemcsak első ostromlói, de első áldozatai is lettek az Everestnek. Először nem voltak eléggé felkészülve a kihívásra és nem sokáig jutottak, ám 1923-ban újra nekivágtak. Mivel soha nem tértek vissza, máig nem lehet tudni, hogy végül elérték-e a csúcsot.
Mallory holttestét ugyan 1999-ben megtalálták, fényképezőgépe azonban nem volt nála, noha a film előhívása eldönthetné a kérdést. Az is bizonytalanságra ad okot, hogy lánya elmondása szerint magával vitt egy fényképet a feleségéről, amit a csúcs elérése esetén fent hagyott volna, ám ezt sem találták a holttesténél.
Az első sikeres megmászást az új-zélandi Edmund Hillarynek és a nepáli Tendzing Norgajnak tulajdonítják, akik 1953-ban oxigénpalackkal értek fel a csúcsra, majd épségben vissza is jöttek onnan. Teljesítményüket II. Erzsébet angol királynő azzal díjazta, hogy még a távollétükben lovaggá ütötte őket.
1953 óta összesen 5000-nél is több csúcselérést tartanak számon és a kereskedelmi expedíciózás egyre inkább arra rendezkedik be, hogy ez a szám rohamosan növekedjen. Csak tavaly több mint ötszázan értek fel a csúcsra, sőt, volt olyan nap, amikor egyszerre 150-en ostromolták a hegyet és sorba kellett állni az utolsó néhány száz méteren. Ez a túlzott igénybevétel odáig vezetett, hogy ma már nemcsak a klímaváltozás, a gleccserek olvadása veszélyezteti a "Föld istenasszonyát", ahogy a tibetiek nevezik az Everestet, hanem az egyre nagyobb méreteket öltő Himalája-turizmus és az ezzel járó szemétmennyiség is.
A palack nélküli expedíciózás története egészen másképpen alakult. Az első sikeres csúcstámadásra csak 1978-ban került sor (25 évvel Hillary és Norgaj után), és azóta is alig 200-at tartanak számon. Ez persze érthető, hiszen a "tiszta", csak saját erőre hagyatkozó magashegyi expedíciózás lényegesen nagyobb veszéllyel és megpróbáltatással jár. Ugyanakkor nem olyan megterhelő a hegyre nézve, mint a palackozott oxigént és rögzített köteleket használó expedíciózás.
A SPAR Everest Expedíció keretében 2014 májusában Klein Dávid arra készül, hogy első hazai hegymászóként oxigénpalack nélkül jut fel a világ legmagasabb hegyére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap