10 tény az ukrajnai éhínségről
2014. március 3. 16:00
1. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a gabonabeszolgáltatási terhek drasztikus növekedése, valamint az erőltetett gabonaexport következtében 1932-33-ban több millióan haltak éhen a Szovjetunióban. Az éhínség Kazahsztánban, az Észak-Kaukázusban és a Volga vidékén is szedte áldozatait, de a legtöbben - több mint 3 millióan - Ukrajnában vesztették életüket.
2. 1933 márciusa és júliusa között Ukrajnában annyi ember halt meg, mint a megelőző öt év során összesen. Az éhínség során az ukrán falusi lakosság mintegy egyötöde halt meg.
3. Míg az ukrán történészek az éhínség kapcsán etnikai indíttatású genocídiumról beszélnek, az orosz kutatók ezt határozottan cáfolják, mivel - érvelnek - 1932-33-ban nemcsak az ukránok, hanem a Szovjetunió más etnikumú lakosai is tömegesen szenvedtek éhhalált.
4. Az ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Demográfiai és Szociális Kutatóintézete által közzétett adatok szerint a holodomor során 1,4 millió gyermek vesztette életét.
5. Az éhezés mellett sokan a legyengült szervezetet megtámadó vírusos megbetegedésekbe, főként maláriába vagy tífuszba haltak bele.
6. A szülők az éhezés elől sok esetben a legközelebbi város gyermekotthonába vitték gyerekeiket. Szemtanúk visszaemlékezései szerint az otthonok lépcsői reggelenként tele voltak kicsikkel.
7. A szovjet hatóságok rendkívül keményen megbüntették azokat, akik ellenálltak a kollektivizálásnak, megtagadták a terménybeszolgáltatást, esetleg elrejtették gabonájukat.
8. A sztálini rezsim évtizedekre teljes hírzárlatot rendelt el az éhínség kapcsán, és az elhallgatási stratégiai részeként egészen 1933-ig visszamenőleg titkosították a népességi statisztikákat.
9. A nélkülöző parasztok az éhínség alatt - ha nem volt más - a füvet, fakérget, kukoricacsutkát, rothadt krumplit, de még a macskát és kutyát is megették. A kilátástalan helyzetben felütötte fejét a kannibalizmus, amit a szovjet hatóságok „A gyereked megevése barbár cselekedet” feliratú plakátokon ítéltek el.
10. Bár Walter Duranty, a The New York Times szovjet tudósítója tudott az éhínségről, mindvégig tagadta, hogy milliók haltak volna éhen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.