Kutatók: közös őstől származnak Konfuciusz utódai
2013. november 13. 11:29 MTI
A sanghaji Fudan Egyetem kutatócsoportja azt állítja, tudományosan bebizonyította, hogy egy vérvonalhoz tartoznak a magukat Konfuciusz utódainak vallók - azt ugyanakkor, hogy valóban a filozófus-e a közös ős, egyelőre nem lehet biztosan tudni.
Korábban
A tudósok minden korábbinál átfogóbb DNS-vizsgálatok eredményeivel támasztják alá állításukat. Amennyiben a későbbiekben sikerül bebizonyítani, hogy a vizsgált személyek közös őse tényleg Konfuciusz, azzal sok évszázados találgatások és Kína-szerte terjengő mítoszok érhetnek végét. Egyelőre annyit mondhatunk: a közös vérvonal bizonyítása jelentős eredmény - fogalmazott Han Seng, a Fudan Egyetem kutatásának egyik résztvevője.
Konfuciusz (i.e. 551-479) tanításai a mai napig meghatározó szerepet játszanak a kínai társadalomban és gondolkodásban, őt gyakran a kínai civilizáció atyjaként emlegetik. Ebből fakadóan vélt utódait évszázadokon át kiemelt tisztelet övezte, előkelő - őrgrófi, hercegi - rangot élveztek, s magas állami hivatalokat töltöttek be. Becslések szerint ma mintegy hárommillió leszármazott él Kínában és szerte a világban, közülük kétmillióan vannak hivatalosan is regisztrálva.
Férfiágon a 83. generációnál tart a számlálás, a nemzedékek sorát a történelmi dokumentumok tanúsága szerint egészen Konfuciusz halála óta nyilvántartják. A Fudan Egyetem 2006-ban kezdődött DNS-vizsgálatának egyik célja volt felkutatni azokat, akik a történelmi bizonyítékok megsemmisülése miatt az évszázadok során "kiestek" az utódok sorából. A talált eredmények birtokában 2009-ben frissítették a leszármazottak listáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap