Római gyermek koporsója került elő Leicestershire-ben
2013. október 30. 12:58
Egy leicestershire-i mezőn kincsvadászok egy 1700 éves római szarkofágot találták, az elhunyt vagyonos római szülők gyermeke lehetett.
Korábban
Az időszámításunk szerinti 3. században élt római gyermek sírját egy helyi fémkereső klub egyik tagja találta meg fémdetektor segítségével az angliai Leicestershire megye nyugati részén, nagyjából 3 kilométerre az egykori római erődtől.
A szarkofág pontos helyét titokban tartották, mivel féltek a sírrablók megjelenésétől; az eddigi ismereteink szerint ez lehet a legkorábbi keresztény temetkezés Nagy-Britannia területén. David Hutchings, a Digging up the past alapítója elmondta, hogy a szarkofágot 120 centiméter mélyen, egy mezőn találták meg, de mivel ólomból készült, könnyen ráakadtak.
A szarkofágot egyelőre nem nyitották ki, de a feltételezések szerint egy gyermek maradványai lehetnek benne, s egy korai keresztény temetkezésről lehet szó - erről árulkodik a sír nyugat-keleti tájolása. A felfedezésről a fémkeresők értesítették a Leicestershire-i Megyei Tanácsot, amelynek szakemberei egyedülálló emléknek nevezték a sírt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap