30 ezer éve is lakott lehetett Brazília
2013. október 11. 18:26
Mindeddig az volt a hivatalos álláspont, hogy az ember 12 ezer évvel ezelőtt Ázsiából vándorolhatott be az amerikai kontinensre. Néhány brazil barlangban talált festmény azonban arról árulkodik, hogy mintegy 30 ezer évvel ezelőtt is lakott lehetett az Újvilág.
Korábban
Egy új brazíliai kiállítás keretében közel száz darab régészeti lelet, barlangrajzról készült fotó került bemutatásra, amelyek a brazíliai őslakosok művészetét, ünnepségeit, állatábrázolásait, vadászatait, sőt intim együttléteit tárják a kíváncsi nézőközönség elé.
A leletek a Brazília északkeleti részén fekvő Piaui állambeli Serra da Capivara Nemzeti Park területéről származnak, Amazónia és az atlanti erdők határáról, ahol egykor egy vadászó-gyűjtögető népesség élt. A területet a ma már 80 éves Niede Guidon vezette francia-spanyol kutatócsapat térképezte fel először az 1970-es években. A régészek tűzgyújtás nyomait is megtalálták, amely „a kontinensen a mai napig az emberi létezés legrégebbi nyoma” – mondta a régész.
A széles körben elterjedt nézet szerint Amerikának 12 ezer évvel ezelőtt a Bering-szoroson és Alaszkán keresztül kezdődött a benépesítése. Egyes régészek szerint a tűzgyújtásra utaló nyomok félrevezetőek, s nem ember alkotta helyszínről van szó, hanem pusztán egy természeti, kőből kialakuló képződményről.
Guidon azonban hajthatatlan, véleménye szerint Dél-Amerikába Afrikából érkezhetett az első ember, a barlangi művészet pedig igencsak meggyőző bizonyíték az emberi jelenlétről, állítja. A festmények eredetét 29 ezer évesre becsülte, „tehát pont olyan idősek, mint Európa barlangrajzai” – mondta. A mexikói Valsequillóban és a chilei Monte Verdében megtalált leletek is több tízezer éves emberi jelenlétről árulkodnak, véli.
Sok történész szkeptikus, ám néhányuk a leletek megvizsgálása után arra jutott, hogy elképzelhető, hogy az amerikai ősök különböző útvonalakon és különböző (akár jóval hamarabbi) időpontokban jutottak el az Újvilágba.
Az ország egyik legszegényebb vidékén található Serra da Capivara 1991 óta az UNESCO Világörökség része, és 20 ezer látogatót vonz évente. A megnyitott kiállítással a régió bevételeit szeretnék támogatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.