Szerette a kényelmet a neandervölgyi
2013. július 8. 08:01
A neandervölgyiek szerették kényelmes otthonaikat, ahova rendszeresen visszatértek a hosszú vadászatok végeztével – állítják régészek, akik gibraltári barlangokban végeztek kutatásokat.
Korábban
Oxfordi kutatók és a gibraltári múzeum szakemberei összesen négy, a neandervölgyi ember által lakott barlangot vizsgáltak meg kutatásuk során Gibraltáron. A szakemberek úgy vélekednek, hogy eleink egy kisebb barlangokból álló hálózatot alakítottak ki a vadászatokhoz, de azok végén egy nagyobb, otthonként használt barlangba tértek vissza pihenni.
A kutatók 24 ezer éves kőeszközöket, valamint a tábortüzeknél kecske- és gímszarvas-maradványokat találtak a gibraltári barlangokban. A kőből készült eszközök között kalapácsok, kaparók és a kagylók felnyitására használt éles pengék voltak.
Gorham
Mint a kutatásból kiderült, a neandervölgyi jellemzően a part mentén vadászott és gyűjtögetett, étrendje pedig feltűnően változatos volt: vaddisznót, nyulat, delfint, madarakat, teknőst, halat és fenyőmagot is fogyasztott. Gibraltárt 100 ezer éven át lakták, nagyjából 24 ezer évvel ezelőttig, s ez volt az egyik legkorábbi olyan hely, ahol már a 19. században tártak fel maradványokat.
A neandervölgyi által lakott legnagyobb barlang Gorham barlangja volt, ahol hiénák maradványaira is bukkantak. Ezeket az állatokat helyben fogyasztották el. A barlangot magassága és jó megvilágítása ideálissá tette a lakhatásra. A Gorham barlangja is része volt a neandervölgyire jellemző mobilitási szokásnak: a neandervölgyi a hosszú és kimerítő vadászatok alkalmával átmeneti szállásokat hozott létre, de mindig visszatért a jóval kényelmesebb helyszínekre, ahol álomra hajthatta fejét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.