Eltűnt Leonardo-festmény került elő Svájcban?
2013. október 4. 13:19 MTI
Ötszáz év után egy svájci páncélszekrényből került elő az Isabella d'Este mantovai hercegnő arcképét ábrázoló festmény, amely a Corriere della Sera olasz napilap pénteki magazinkiadása szerint eredeti Leonardo-alkotás.
Korábban
A megtalált Leonardo című beszámoló az újság kulturális mellékletében, a Settében olvasható, a cikk a kép története mellett az eredetiségét bizonyító vizsgálatok eredményeit is közölte.
A 61x46,5 centiméteres, vászonra festett olajfestményt a művészettörténészek elveszettnek hitték, sokan azt is kétségbe vonták, hogy Leonardo valaha megfestette a portrét. A képen az arcát balra fordító Isabella d'Este (1474-1539) profilja látszik, fején koronával, kezében jogarként tartott pálmalevéllel.
Az alkotás egy olasz gyűjtő tulajdona, akinek a nevét nem közölték, a festmény a beszámoló szerint jelenleg is egy svájci páncélszekrényben van. A Sette megfogalmazása szerint a festmény létezését tulajdonosa hozzájárulása nélkül hozták nyilvánosságra azzal a céllal, hogy a Leonardo-kép végre múzeumba kerüljön és látható legyen.
A festményt Carlo Pedretti Leonardo-tudós, a Los Angeles-i Hammer Museum Leonardo-kutatóközpontjának igazgatója kutatta fel és hitelesítette. Mint elmondta, a vásznon és a festményen végzett szövet- és pigmentvizsgálatok, valamint a C14 radiokarbon-vizsgálat is megerősítette: eredeti Leonardóról van szó.
A festő (1452-1519) és a hercegnő 1499-ben Mantovában találkozott, amikor a művész a franciák által elfoglalt Milánóból Francesco Gonzaga mantovai herceg udvarába menekült. Gonzaga feleségéről, Isabelláról Leonardo Mantovában rajzot készített, ezt a párizsi Louvre őrzi. A festmény 1514-ben Rómában született, amikor Leonardo és Isabella is X. Leó pápa és testvére, Giuliano de Medici vendége volt. A festménynek ezután nyoma veszett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.