Albright: törvénytelen volt a koszovói beavatkozás
2013. szeptember 30. 10:02 MTI
Az Egyesült Államok koszovói beavatkozása 1999-ben - ideértve a bombázást is, amelyet nem hagyott jóvá az ENSZ Biztonsági Tanácsa - a nemzetközi joggal ellentétes, de helyes lépés volt - mondta Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter egy rádióinterjúban, amelyet a szerb tömegtájékoztatás ismertetett hétfőn.
Korábban
A B92 nevű szerbiai rádió és televízió a honlapján azt írta, hogy Albright egy rádióműsorban párhuzamot vont a szíriai helyzet és a 14 évvel ezelőtti koszovói helyzet között. A volt külügyminiszter azt mondta, hogy számtalan módon tudna az USA hadserege beavatkozni Szíriában az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül is.
"Szerintem többféleképpen is meg lehet ezt csinálni. Ha azt kérdezik, hogy törvényes-e, akkor őszintén szólva, Koszovóra kell visszatérnem, a rendszer végül is kimondta, hogy amit ott tettünk, az nem volt legális, de helyes volt" - mondta Albright. "Mindig is hittem abban, hogy jobb, ha valamit másokkal együtt teszünk, mintha csak egyoldalúan. Ezt azonban máshogyan is lehet értelmezni, és ki lehet kerülni az ENSZ BT zsákutcájából" - tette hozzá a politikus.
Jugoszláviát 1999. március 24-én kezdte bombázni a NATO, a 78 napig tartó bombázásban különböző becslések szerint összesen 1200-3500 civil, katona és rendőr halt meg, az ország gazdasága pedig mintegy 30 milliárd dolláros kárt szenvedett. A NATO 19 tagországa azt követően támadta meg Jugoszláviát, hogy kudarcba fulladtak a franciaországi Rambouillet-ben, valamint Párizsban folyó tárgyalások Koszovóval kapcsolatban. A támadással vetettek véget Slobodan Milosevic elnök koszovói erőszakkampányának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap